Ország-világ

2021.10.05. 12:27

Becsületsértés miatt ítélték el Donáth Lászlót

A lefolytatott bizonyítási eljárás és a megállapított tényállás alapján Donáth László vádlott cselekményét a bíróság becsületsértés vétségének minősítette és emiatt hatszázezer forintnyi pénzbüntetésre ítélte.

Budapest, 2014. október 3. Donáth László evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselõ felszólal a civilek Szabadság téri demonstrációján, amelyen a National Policy Institute elnevezésû, a fehér felsõbbrendûséget hirdetõ szervezet budapesti konferenciája ellen tiltakoztak 2014. október 3-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Bár könnyű testi sértéssel és folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel vádolták a szocialisták volt országgyűlési képviselőjét, a bíróság végül becsületsértés miatt ítélte pénzbüntetésre – írja a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Törvényszék keddi közleményében nem nevezi meg Donáth Lászlót, ám az esetleírás ráillik az egykori baloldali politikusra.

A közlemény szerint becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a vádlottat, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. Az ítélet szerint a takarítóként dolgozó sértett a takarítóeszköz tárolásához szolgáló kocsit egy festmény előtt hagyta annak ellenére, hogy ezt a vádlott korábban megtiltotta számára. Amikor a terhelt észlelte, hogy a sértett megszegte az utasítását, felelősségre vonta, majd fenyegetőként értékelhető kifejezés használata mellett két kézzel megfogta a nyakát, amit kis erővel rövid ideig meg is szorított.

A bíróság a terhelt ellen folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt folyt büntetőeljárást – magánindítvány hiánya miatt – megszüntette.

A lefolytatott bizonyítási eljárás és a megállapított tényállás alapján a vádlott fenti cselekményét a bíróság becsületsértés vétségének minősítette és emiatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt részbeni beismerését, büntetlen előéletét, azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, továbbá az időmúlást. Súlyosbító körülményként vette figyelembe ugyanakkor azt, hogy a vádlott vezetői beosztásban, a sértett munkavégzése közben követte el a cselekményét, amely kihatással lett a sértett későbbi egészségügyi állapotára.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, míg az ügyészség a téves jogi minősítés, valamint a megszüntető rendelkezés miatt fellebbezést jelentett be.

Mint arról lapunk beszámolt, Donáth zaklatási, bántalmazási botránya 2019 augusztusában robbant ki. Akkor a TV2-nek az áldozat férje nyilatkozott, aki szerint felesége véletlenül egy takarítóeszközt hagyott egy szentkép alatt a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban, amelyet Donáth László vezet.

A férj elmondása szerint a volt MSZP-s képviselő ezt meglátva a falnak szorította a feleségét, és a nyakát szorongatta. Mint kiderült, a tettlegesség már csak az utolsó csepp volt a pohárban: az evangélikus lelkészként dolgozó Donáth több fiatal nőt is zaklatott.

– Sokan és sokáig szenvedtünk tőle. Az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a vécébe futottunk be előle, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt? „Jöjjön a tornaszobába, kedves!” És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás – mesélte az egyik áldozat.

Donáth László – aki a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna apja – a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet

– írta december 30-án a PestiSrácok.hu.

A hírportál értesülése szerint a szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet- és élményszerűséget vizsgálja meg. A szakértő pedig a sértett állításait erősítette meg.

Első körben börtönbüntetést kapott

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2021. február 19-én – az ügyészség indítványa alapján – tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést az ügyben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kiszabva a volt szocialistára. Az ügyészi indítvánnyal teljes mértékben egyezően – a vádlottra aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását – melynek végrehajtási fokozata börtön – 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. Donáth és védője azonban nem fogadta el az ítéletet, tárgyalást akart.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában