Szíve helyett az eszére hallgat

2022.12.29. 08:37

A Párbeszéd egyik alapítója is Gyurcsányék pártjához igazol

Nem akárkit csábított át magához a Demokratikus Koalíció (DK), Szücs Balázs korábbi pártjának hálózatépítője, kampányfőnöke is volt, és kétszer is országgyűlési mandátumhoz juttatta Szabó Tímeát.

Szücs Balázs (j4) a Párbeszéd más vezetői között egy kampányrendezvényen 2019 januárjában

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Először hallgatott az eszére a szíve helyett – így magyarázta a Magyar Hangnak Szücs Balázs VII. kerületi alpolgármester, hogy miért fordított hátat a Párbeszédnek és lépett át a DK-ba. Ismert: nem akárkit csábítottak át magukhoz Gyurcsány Ferencék, Szücs a Párbeszéd egyik alapítója, hálózatépítője volt, kampányfőnökként pedig kétszer is országgyűlési mandátumhoz juttatta Szabó Tímeát – mutat rá az interjút szemléző cikkében a Magyar Nemzet.

– Tizenhárom éven át voltam a Párbeszéd közösségének a része, de nem sikerült a zöldgondolatot, a fenntarthatóságot mint a mai politikumot meghatározó eszmét vonzó politikai alternatívává tenni és az erre alapozó szervezetet egy húsz százalékos párttá építeni. Ettől nagyon messze voltunk – fejtegette a pártváltás okait Szücs Balázs, aki 2023 után is részt venne a kerület munkájában, ehhez viszont – szerinte – egy egyszázalékos párt nem kellő háttér, egy húszszázalékos viszont az.

Szücs Balázs hangoztatta: a Párbeszéd már nem tudta eredményesen kiépíteni a vidéki szervezeti struktúráját a 2010 utáni orbáni világban, a DK-ban ellenben komoly építkezés folyik vidéken is, nagy az összetartás, világosak a célok. Az egykori párbeszédes politikus ugyanakkor bírálta az ellenzék egészét is, mondván, annak komoly változásra van szüksége, ha nyerni akar.

– Ha pedig változást akarunk, akkor változnunk kell, ha kell, ilyen személyes döntések árán is. A negyedik kétharmad korszakában nincs már helye egyéni érzékenységnek. A kis pártok ideje lejárt, a szétszórt ellenzék helyett koncentrálni kell az erőket. Ennek lehetőségét érzem a DK-ban – magyarázta Szücs Balázs, aki immár teljes mellszélességgel kiállt Gyurcsány Ferenc politikai rehabilitációja mellett is.

– Kétségtelen, hogy egyesek évek óta sportot űznek a gyurcsányozásból. Lehet őt démonizálni és mindenért hibáztatni, nekem egy kicsit már unalmas. Egy idő után azonban mindenkinek el kell döntenie, hogy ilyen országban akar-e élni, vagy egy igazságosabbat, szabadabbat, normálisabbat szeretne-e, amely mindenkinek az otthona. Ma Dobrev Klárának és árnyékkormányának van a legkomolyabb politikai ajánlata az ország számára – korteskedett új pártja és annak régi vezetője mellett Szücs Balázs.

A Magyar Nemzet cikke teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában