Kormányhivatal

2023.03.28. 09:50

Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról

A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.

MTI

Résztvevők a Horn Gyula-emlékkonferencián a XI. kerületi Villányi úti Konferenciaközpontban 2018. szeptember 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Azt írák,

az önkormányzati törvény értelmében közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

Mint írták, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában megerősítette,

Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.

A fővárosi kormányhivatal korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki az MTA véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki – emlékeztettek.

A kormányhivatal közölte, a tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő.

A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére

– olvasható a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában