Terrorizmus

2023.11.30. 10:42

Fokozódik a veszély, támadásoktól tartanak Németországban

Jelentősen erősödött a zsidókat, az izraeli állampolgárokat és intézményeket, valamint a Nyugatot célzó terrortámadások kockázata a gázai konfliktus miatt.

Ringlispíl a frankfurti belváros karácsonyi vásárában 2023. november 27-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Michael Probst

Fokozott terrorveszélyre figyelmeztetett csütörtökön Nancy Faeser német belügyminiszter.

A Madsack német médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös szerkesztőségének (RND) adott nyilatkozatában a miniszter azt mondta, iszlamista szervezetek, illetve magányos iszlamista merénylők folyamatosan komoly veszélyt jelentenek. Hozzátette, hogy 

a gázai övezeti háborúnak közvetlen hatása van a németországi biztonsági helyzetre.

Fokozott figyelemmel követik a megváltozott fenyegetettségi szintet, és ezzel összhangban az utóbbi hetekben már számos intézkedést tettek az iszlamista körök ellen. A szövetségi bűnügyi rendőrség egyedül a Telegram hálózatán mintegy 170 olyan csatornát és tartalomszolgáltatót záratott be, amelyek „visszataszító antiszemita és iszlamista propagandát terjesztettek” – mondta el Faeser.

A hatóságok kedden arról számoltak be, hogy Észak-Rajna–Vesztfália, illetve Brandenburg tartományban őrizetbe vettek két tinédzsert, akik terrortámadásra készültek Németországban, feltételezhetően „hitetlenek” elleni merénylet elkövetését tervezték, lehetséges célpontjaik között szerepelt egy zsinagóga és egy karácsonyi vásár is.

Németország belső hírszerzési ügynöksége szerdán szintén arra figyelmeztetett, hogy jelentősen erősödött a zsidókat, az izraeli állampolgárokat és intézményeket, valamint a Nyugatot célzó terrortámadások kockázata a gázai konfliktus miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában