Bevallások

2024.02.01. 01:05

Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok: térdig jár a pénzben Gyurcsány

Idén is bárki megnézheti a kormánytagok, a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amelyeket január végéig kellett leadniuk, és 31-én éjfélkor tettek nyilvánossá – írta a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Mi a helyzet Gyurcsánnyal?

A bukott miniszterelnök mostani nyilatkozatában 432 millió 390 forintos lakásvásárlási előleg szerepel.

Gyurcsány Ferenc 2023-as vagyonnyilatkozatában már feltüntette azt a II. kerületi luxusingatlant, amelyben 87/960 arányú tulajdonrészt szerzett (a részarány azért csak ennyi, mert egy luxustársasház egyik luxuslakásáról van szó).

Egyébként a dokumentum szerint a bukott politikus továbbra is jelentős vagyonnal rendelkezik.

Gyurcsánynak 18 millió forintnyi megtakarítása van értékpapírban. Emellett pedig tulajdonosa egy pápai lakásnak, illetve ötven százalékban egy kötcsei családi ingatlannak.

Gelencsérnek jól megy a biznisz

Gelencsér Ferencnek, a Momentum bukott elnökének 4,7 millió forintos megtakarítása van kriptovalutában, továbbá

 több mint 10,5 millió forintja van értékpapírban, valamint 5,2 millió forintos megtakarítása pénzintézeti számlán 

– derül ki a baloldali politikus legújabb vagyonnyilatkozatából. 

Orbán Viktornál nem sok minden változott 

Orbán Viktor tavalyi adóbevallásában a 2022-es évhez képest nem sok változás van. Még mindig két ingatlan van a nevén, az egyik felerészben a miniszterelnöké, amely a XII. kerületben található, ezt 2002-ben vásárolta meg. A másik ingatlan Felcsúton található, ennek még mindig kizárólagos tulajdonosa.

 Nagy értékű ingóságokat nem tüntetett fel, tartozása sem volt. 

Maradt a Skoda Kövér Lászlónál

2022-ben Kövér László vagyonnyilatkozatából kikerült egy 143 négyzetméteres szigetszentmiklósi családi ház, és ezúttal sincs feltüntetve ingatlan, azonban 

a házelnök megtartotta a Skoda Superbjét, amelyet 2014-ben vásárolt meg.

Kövér Lászlónak 950 eurója, 710 dollárja és 257 ezer forintja van készpénzben. A bankban csaknem két és fél millió forintot tett félre, emellett csaknem kilencmillió forintos – 8 706 440 – hitelt tudhat a magáénak.

Megtartotta illegálisan felépített villáját Tordai Bence

A 2022-es vagyonnyilatkozatához hasonlóan Tordai Bence továbbra is birtokolja a botrányos körülmények között felépített, majd később lebontásra ítéltetett II. kerületi villa 8/24-ed részét. 

Emellett pedig továbbra is felerészben birtokol egy Magyarnádorban található ingatlant.

Kocsis Máté nem vett ingatlant

A Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak

nincs ingatlantulajdona, így volt ez már az előző vagyonbevallásában is.

Ugyancsak ismétlődő elem, hogy birtokol egy Szász Endre-festményt, amelyhez még 1982-ben jutott hozzá ajándékozás útján.

Változás viszont, hogy ezúttal feltüntetett névértéken 20 millió forintot Prémium Magyar Államkötvényben.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában