Gyermekmolesztálás

2024.03.01. 07:13

Most nyolcszor annyian ülnek pedofília miatt, mint 2010-ben

Egyértelműen a szigorúbb büntetőjogi szabályoknak és a hatékonyabb gyermekvédelmi rendszernek köszönhető az, hogy több száz pedofil bűnelkövetőt sikerült rács mögé küldeni – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Forrás: kisalfold.hu

Rétvári Bence szerint ezek az emberek korábban is pedofilok voltak, de a korábbi jogszabályok – 2010 előtt – nem tették azt lehetővé, hogy börtönbe kerüljenek.

Akkor összesen 81 embert sikerült börtönbe juttatni, most már 663-an ülnek pedofil-bűncselekmény miatt a börtönökben. Az akkori szabályok nem védték kellőképpen a gyermekeket, túlságosan az elkövetők pártján voltak, a mostani jogszabályok viszont az áldozatok pártján állnak, és az elkövetőket ezért tudják a bíróságok hosszú időre börtönbe juttatni

– emelte ki a politikus a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Rétvári Bence emlékeztetett, a pedofília elleni hangsúlyos fellépés egyik bástyája a 2012-ben bevezetett új Btk., amely az Európai Unió legszigorúbb büntető törvénykönyve.

A minősített esetek körét bővítettük, hogy akik ilyet követnek el, azok súlyosabb büntetést kapjanak. Emellett önálló tényállásként jelent meg a törvénycsomagban a gyermekpornográfia, illetve számos bűncselekmény esetében kitoltuk az elévülés határidejét

– tette hozzá Rétvári Bence, majd megerősítette, hogy a bíróságok azon személyek ellen is különösen erős szankciókat alkalmazhatnak, akik a nevelésükre, gondozásukra bízott, nekik kiszolgáltatott gyermekek sérelmére követnek el bűncselekményeket.

A pedofilok szabadulás utáni életével és a gyermekekkel szembeni visszaélések megismétlődésének megelőzésével kapcsolatban a miniszterhelyettes elmondta: az ilyen bűncselekményekért elítélteket eltiltják a gyermekekkel kapcsolatos munkaköröktől, illetve létrehoztak egy nyilvántartást, hogyha bármilyen szülőnek gyanúja merül fel valakivel kapcsolatban, azt ellenőrizheti.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában