Jubileum

2024.05.29. 22:44

Orbán Viktor beszédet mond minden idők legnagyobb békemenetén

– Ezúttal minden idők legnagyobb békemenetére készülünk, soha ennyi üzenetet nem kaptunk az anyaországi és a külhoni magyarság részéről – mondta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője.

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az alkotmányjogász tájékoztatott: idén június 1-jén a tizedik alkalommal szervezik meg a CÖF–CÖKA és szellemi honvédői által 2012-ben életre hívott békemenetet, vagyis egy kerek, jubileumi számhoz érkezett a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömegeket megmozgató civil kezdeményezése.

A legutóbbi, 2022-es békemeneten a CÖF–CÖKA elnöke, Csizmadia László tájékoztatása szerint

csaknem félmillió ember vett részt.

Éppen ezért vitán felül áll az alkotmányjogász szerint, hogy egy ilyen társadalmi erőt képviselő tömegrendezvény megkérdőjelezhetetlen üzenetet hordoz magával, és elvitathatatlan bizonyítéka egy nép akaratának: esetünkben a béke iránti vágynak – írja a Magyar Nemzet.

A Századvég jogi tanácsadója szerint az esemény kiemelt jelentőségét és a képviselt ügy – a béke melletti állásfoglalás – fontosságát jelzi, hogy

Orbán Viktor is jelen lesz, és délután három órától beszédet mond. 

MN_Temp

A békemenet útvonala térkép
 

Úgy véli, a miniszterelnök részvétele és beszéde a békemeneten több szempontból is jelentős. Először is azt mutatja, hogy a kormány a béke ügyét stratégiai fontosságúnak tekinti. Továbbá a kormányfő jelenléte a közvetlen politikai kapcsolattartás fontos eszköze is, az emberek személyesen láthatják és hallhatják, ami erősíti a bizalmat és a közvetlen politikai részvétel érzetét.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában