Patrióták Európáért

2024.07.08. 07:36

Deutsch Tamás: a frakciónk megalakulásával az Európai Parlament működésében egy új időszak kezdődik

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint egy komoly erővel rendelkező politikai frakcióvá fog válni a nagy érdeklődést kiváltó, pozitív fogadtatásban részesülő Patrióták Európáért.

MW

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetője

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Deutsch Tamás a pártszövetség megalakulása kapcsán a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmazott, nagyon pozitív a kezdeményezés fogadtatása. 

A nyilvánosság előtt már megfogalmazott csatlakozó nyilatkozatokon túl azt tudom mondani, hogy a hét első felében, amikor esedékes az új frakció hivatalos megalakulása, már egy komoly erővel rendelkező politikai frakcióvá fog válni a nagy érdeklődést kiváltó, pozitív fogadtatásban részesülő Patrióták Európáért

– jelentette ki.

A baloldali támadásokkal kapcsolatban elmondta, a több évtizedes brüsszeli munka során megszokták már, hogy "ha nem vagy a fősodor által elfogadott, jóváhagyott politikai szereplő, akkor erős ellenszélben kell elvégezni a melót". De, mint mondta, ez sosem fogta vissza őket a terveik, a feladataik megvalósításában. 

– Pontosan tudjuk, hogy a valóság pont nem ezekben az alternatív realitást teremtő, világtól elzárt balliberális, „értelmiségi buborékokban” zajlik. 

Pár hete, az európai parlamenti választásokon újra bebizonyosodott, hogy amíg ők továbbra is a saját maguk által teremtett virtuális világban éldegélnek, addig a valóságban egy nagyon jelentős jobboldali átrendeződés zajlik. És ez a jobboldali fordulat adta a motivációt és lendületet az új frakcióalakítási kezdeményezésünknek is. 

A valóságot mára már a balliberális erők és a Soros-hálózat sem tudják elfedni, a folyamatos pocskondiázásuk kiüresedett – mondta. 

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Matteo Salvini: hétfőn a Ligával megszületik a patrióták európai pártcsoportja

Hétfőn, hosszú munka után, a Ligával megszületik Brüsszelben a patrióták nagy csoportja, amely meghatározó lesz Európa jövőjének megváltoztatásában - közölte közösségi oldalán Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője hétfőn.

Matteo Salvini bejegyzése azelőtt született, hogy az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakciója megtartja ülését, amelyet a korábbi közlés szerint július 8-ra tűztek ki.   

Matteo Salvini kezdettől fogva támogatta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ANO párt elnöke kezdeményezését a Patrióták Európáért megalakítására.   

A június 30-án Bécsben tartott hármas találkozón született pártformációhoz azóta több európai erő csatlakozott.   

A Liga vezetője a franciaországi választásokat is kommentálta hangoztatva, hogy a "mindenki egy ellen" politikai taktikája csökkentette ugyan a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) mandátumait, de nem vett vissza a párt támogatottságból.   

A Le Pennel szemben Emmanuel Macron francia elnök által létrehozott "kupac megnyerte a választásokat", de nincsen többsége a kormányzáshoz, miközben az RN-nek soha ennyi képviselője nem volt a párizsi nemzetgyűlésben: az RN "a legtöbb szavazatot szerző párt maradt a média teljes csendjétől kísérve" - hangoztatta Matteo Salvini, aki most az ID-ben szövetségese az RN-nek.   

Salvini rámutatott, hogy zavargók több francia városban kövekkel támadtak a rendőrökre, "káosz lett a parlamentben, miközben az utcákon kommunisták és szélsőbaloldali csoportok ujjongtak, iszlámbarátok, antiszemiták".

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában