Amerikai elnökválasztás

2024.08.23. 08:27

Hivatalos: Kamala Harris a Demokrata Párt elnökjelöltje

Amerikai jövőjéért fog harcolni – ígérte a Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) résztvevőinek Kamala Harris a rendezvény negyedik, egyben utolsó napján beszédében, amellyel hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét.

MW

Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Will Oliver

A Chicagóban tartott négynapos politikai gyűlésen a hivatalban lévő alelnök a szakmai pályáját helyezte a középpontba, ügyészi, főügyészi, szenátori pályáját, amellyel kapcsolatban azt mondta, hogy az mindig az emberekről szólt.

Azoknak a republikánus szavazóknak, akik nem támogatják a republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot, azt üzente, hogy hozzá tartoznak, és azt ígérte, hogy „minden amerikai elnökeként dolgozik majd, amennyiben megválasztják a tisztségre.”

Tervezett politikai intézkedéseivel kapcsolatban utalt arra, hogy a határpolitikában támogatja a kétpárti támogatással elfogadott, az illegális határátlépéssel szembeni intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet korábban a szintén demokrata Joe Biden elnök is támogatásáról biztosított.

Külpolitikai terveivel kapcsolatban Harris a NATO további erősítését említette meg, valamint kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak tovább kell támogatnia Ukrajna Oroszország ellen folytatott háborúját, szavai szerint az ukrán önvédelmet. Azt is hangsúlyozta, hogy támogatja Izrael önvédelemhez való jogát, amely mellett „mindig ki fog állni”.

Ígéretet tett arra, hogy szövetségi szinten helyreállítja a terhesség megszakítására vonatkozó jogot.

A 40 perces beszéddel Kamala Harris lezárta a Demokrata Párt országos politikai gyűlését.

Donald Trump a beszéd elhangzása után a Fox News televízión adott gyorsreagálásában úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris az elmúlt három és fél évet az ország alelnökeként töltötte, amikor lehetősége lett volna meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeket most megígért.

A republikánus elnökjelölt kiemelte: demokrata ellenfele nem beszélt a bűnözésről, Kínával kapcsolatos politikai terveiről, valamint az energiaforrások kiaknázásáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában