Tegnap, 7:36
Műtrágyakartell: újraszámolják, mekkora büntetést kell Bige László cégének fizetnie
A hatósági eljárás szempontjából is fontos lehet, hogy a Magyar Nemzet információi szerint a Magyar Pétert legalább százmillió forinttal támogató Bige vagyonkimentésbe kezdett a Nitrogénművek Zrt.-nél.

Bige László
Forrás: Kelet-Magyarország
Fotó: Pusztai Sándor
Újraszámolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy mekkora büntetést kell fizetnie a Bige László milliárdos érdekeltségébe tartozó cégeknek, így a Nitrogénművek Zrt.-nek, amiért részt vettek a 2021-ben feltárt műtrágyakartellban – közölte a Magyar Nemzettel a hatóság.
Korábban a GVH 11 milliárdos büntetést rótt ki Bige érdekeltségeire, de az ügyet áttekintő bírósági ítéletek nyomán a hivatalnak most bizonyos részleteket ismét át kell tekintenie.
A GVH-eljárás szempontjából sem mellékes a lapnak az az eddig nem cáfolt információja, hogy Bige László vagyonkimentésbe kezdett a súlyosan eladósodott Nitrogénműveknél. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a napokban különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult. Hamarosan kiderül, hogy az ügyben elrendeli-e a rendőrség a nyomozást.
Feltételezések szerint a cég helyzetével függhet össze az is, hogy másik, szintén nem cáfolt lapinformáció szerint Bige nemrégiben legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Péteréket.
A milliárdostól nem idegenek a politikai játszmák: korábban Márki-Zay Pétert, az Orbán-kormány akkor legerősebb aktuális politikai ellenfelét is támogatta, aki nyilvánosan ismerte el, hogy 10 millió forintnál is többet kapott tőle a kampányára, és egy hatvanmillió forintos kutatást is kifizetett helyette.
A Metropol pedig arról írt, hogy a Tisza Párt elnökének körét hatalmas összeggel megtámogató baloldali milliárdos – aki korábban Gyurcsány Ferenc pénzembere volt – egy elképesztő luxuserődben él Nyíregyháza közelében. Bige László birtokát vizesárokrendszer és egy quadokkal felszerelt őrszázad védi, van helikopterleszállója és tórendszere is hidakkal.
További részletekért kattintson.