10 órája
Két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában két hét alatt; a rendőrség vizsgálja az ügyet

Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórház Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézetében, a másik Bârladon, az Elena Beldiman kórház belgyógyászati osztályán.
A bârladi fiatalember 31 éves volt, ötödéves orvostanhallgatóként márciustól ügyeleteket kellett vállalnia az Elena Beldiman kórház belgyógyászati osztályán. Az első ügyelet után néhány nappal, március 28-án meghalt.
A második haláleset vasárnap történt: a Botoșani megyei 28 éves rezidenst Iași-ban bérelt lakásában találták meg holtan. Diana Cimpoeșu, a iași-i Sf. Spiridon kórház szóvivője azt nyilatkozta, fiatal kollégájuk halálának okát az igazságügyi orvosszakértők feladata megállapítani. Egyelőre annyit tudnak, hogy a gyakornok megelőző jellegű tuberkulosztatikumos kezelésben részesült, mert kapcsolatban állt egy tuberkulózisos beteggel.
Diana Cimpoeșu azt is közölte, a rendőrség dolgozik annak kiderítésén, hogy van-e összefüggés a két haláleset között.
Anca Trifan, a iași-i Sf. Spiridon kórház Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézetének vezetője azt mondta az AGERPRES megkeresésére, keresik a módját, miként javíthatnának a rezidens orvosok munkakörülményein. A 125 ágyas osztály ugyanis 40 orvost és 100 rezidenst foglalkoztat, ami azt jelenti, hogy hatalmas a terhelés az egészségügyi személyzeten. Maga a főorvos ,,borzasztónak" nevezte a gasztroenterológiai osztályon teljesített ügyeletet, kifejtve, hogy az nem való mindenkinek. ,,Ha nem bírod el, ha nem neked való, ha túl nagy a terhelés, fel kell hagynod ezzel a szakkal" - fogalmazott Anca Trifan.
A két fiatal orvos halála után a Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézet több rezidense panaszkodott túlterheltségre a közösségi médiában. Egyikük bejegyzése szerint nekik kell elvégezniük az asszisztensek, ápolók, de még a beteghordozók munkáját is. A rezidens beszámolója szerint részlegükön a 24 órás ügyelet után munkanap következik, ami azt jelenti, hogy egy rezidensnek 32-34 órán át folyamatosan ébren kell maradnia olyan körülmények között, hogy az osztályra sokszor nagyon súlyos állapotban levő betegek kerülnek, és magas a halálozási arány.