Világszenzáció

9 órája

Menczer Tamás: Európa legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre a családok számára

A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában hangsúlyozta, példátlan mértékű támogatást kapnak a gyermekes családok, különösen az édesanyák.

Menczer Tamás: Európa legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre a családok számára

Európa legnagyobb családtámogatási programját hajtja végre a kormány

Forrás: Shutterstock

Fotó: Irina Kyrmaieva

Európa legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre a családok számára – jelentette ki Menczer Tamás legújabb Facebook-videójában. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint példátlan mértékű támogatást kapnak a gyermekes családok, különösen az édesanyák.

A politikus közlése szerint a háromgyermekes családok januártól a korábbi 100 ezer forint helyett 300 ezer forint támogatást fognak kapni. – Nagyon komoly és a családok mindennapjait jelentősen befolyásoló és megkönnyítő összegekről van szó – fogalmazott. Hozzátette, hogy két lépésben duplázzák meg a családi adókedvezményt: az első lépésre nyáron kerül sor, a másodikra pedig jövő januárban.

Külön kiemelte a fiatal édesanyák támogatását. Elmondása szerint egy kétgyermekes család, ahol az édesanya 40 év alatti – mivel ők lépnek be a programba jövőre – a jelenlegi 40 ezer forint helyett 200 ezret kaphat. Emellett bővítik az szja-mentességre jogosultak körét is: a háromgyermekes édesanyák már idén októbertől adómentességet kapnak, míg a 30 év alatti egygyermekes édesanyák – függetlenül attól, hogy több gyermekük van-e – jövő januártól élhetnek a mentességgel.

A kétgyermekes családoknál a belépés fokozatos lesz: 2026-tól már az 50 év alatti édesanyák is jogosultak lehetnek az adókedvezményekre. – Ez páratlan, példátlan, lehet mondani, hogy világszenzáció, ilyen sehol nincs – zárta videóját Menczer Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában