2024.05.09. 09:43
Az EU zászlaját vetítik csütörtök este a Parlament homlokzatára
Az Európa-nap alkalmából az Európai Unió zászlóját vetítik csütörtök este 21 órától a román Parlament épületének homlokzatára.
Az intézmény ezzel csatlakozik Európa több mint 60 városának más ismert intézményeihez és építészeti nevezetességeihez, amelyek ily módon irányítják a figyelmet az Európa-napra, ugyanakkor pedig a június 9-i európai parlamenti választásokig tartó visszaszámlálásra.
Ezzel egyidőben a bukaresti Diadalívet is kékkel világítják meg a jeles nap tiszteletére.
Európa minden év május 9-én ünnepli a Schuman-nyilatkozat történelmi pillanatát, amely a békéért és európai egységért folytatott együttműködés kezdetét jelentette.
1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter azt javasolta, hogy az alapító tagállamok szén- és acéltermelésüket rendeljék egy közös főhatóság alá, elkerülve ezzel egy újabb katonai konfliktust Európa nemzetei között. A Schuman-nyilatkozatot az Európai Unió alapkövének tekintik.
1951. április 18-án aláírták a Párizsi Szerződést, amely létrehozta az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) Németország, Franciaország, Belgium, Olaszország, Luxemburg és Hollandia között.
Az Európa-nap megünneplésének ötletét az Európa Tanács vetette fel 1964-ben. Az európai közösségek 1985-ben döntötték el, hogy május 9-én tartják az Európa-napot.