Figyelem!

2024.07.22. 08:56

Bírságolni fogják a medvék etetését

Törvénytelenek a Romániában található medvelesek, ahol turistáknak mutogatják a medvét, és sem a medvének, sem a román államnak nem használnak – mondta Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter a News.ro hírportál szombati beszámolója szerint.

Illusztráció

Forrás: szekelyhon.ro

MTI

A környezetvédelmi tárca vezetője a Prima TV műsorában nyilatkozott a romániai medvekérdésről, és az országban, elsősorban a Székelyföldön működő medvelesekre is kitért, ahol a turisták pénz ellenében láthatnak medvét. Hangsúlyozta: ezeken a helyeken etetik a medvéket ahhoz, hogy újra és újra felbukkanjanak, és fennáll a veszély, hogy a turistaszezon lejártával a nagyvadak a településeken próbálnak élelemhez jutni. „Ez is olyan kérdés, amellyel személyesen fogok foglalkozni. Az ilyen turizmus törvénytelen, és nem használ sem a medvének, sem a román államnak” – idézte a minisztert a hírportál.
Romániában elsősorban a Székelyföldön, a többi között a Szent Anna-tó környékén működnek medvelesek, ahol főleg magyarországi turistáknak „mutogatják” a medvét. A turisták akár több órát tartózkodnak az erdőben kialakított zárt lesen, amíg előtte megjelennek az etetéssel odaszoktatott nagyvadak. A világhálón közzétett díjszabás szerint a működtetők fejenként 20-30 eurót kérnek az „életre szóló élményért”, a leseket 600-900 euróért ki is lehet bérelni.
Mircea Fechet a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta: az út szélén „kéregető” medvéket etető turistákat is bírságolni fogják, de előbb tájékoztatni kell őket erről, ezért a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) figyelmeztető táblákat helyez ki a turisztikai látványosságokhoz vezető utakon, melyeken a medveveszélyre és az etetésükért kiróható bírságra is rámutatnak. Aláhúzta: az a medve, amelyet a gépkocsi ablakából pizzaszelettel etetnek, „halálra van ítélve”, mert nem fog többé az erdőben málnát vagy szedret keresni. A romániai turistaösvények biztonságáról elmondta: a villanypásztor havasi juhkarám vagy gyümölcsös esetén hasznos, de a túraútvonalakat nem lehet bekeríteni, nem lehet az egész országot „karámmá alakítani”. Mircea Fechet szerint a településekre bejáró medvék más térségbe telepítése nem hozott eredményt, miközben hosszadalmas és költséges eljárás. Aláhúzta: a parlament által jóváhagyott kvóta teljesítése – a több mint 400 barnamedve kilövése – gyéríteni fogja a problémákat okozó medvék számát, ennek hatásait év végén tételesen kielemzik. „Minden kétség nélkül a 400 egyed kilövése csökkenti a nyomást az élőhelyeken, mert amikor a medvék Ploiești központjában sétálnak, egyértelműen gond van a számukkal. Ez természetellenes. Olyan megyékbe és településekre is kerültek medvék, ahol korábban soha nem fordultak elő” – mondta a News.ro szerint a miniszter.
Romániában a túlszaporodott medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról fogadott el törvénymódosítást hétfőn a bukaresti képviselőház. Ennek rendkívüli ülésszakát azt követően hívták össze, hogy előző héten egy 19 éves lányt ölt meg medve egy turistaösvényen. Az elfogadott jogszabály a lakosság elleni támadások és anyagi károk megelőzése érdekében 2024-ben és 2025-ben 426 barnamedve kilövését engedélyezi, és évente 55 sürgősségi kilövést tesz lehetővé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában