Képviselőházi ülés

7 órája

Kivonultak az ülésteremből az AUR képviselői tiltakozásul amiatt, hogy a párt jelöltlistáját több megyében törölték a szavazólapról

Agerpres

Kivonult hétfőn a képviselőház üléséről a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciója tiltakozásul amiatt, hogy a párt jelöltlistáját több megyében törölték a szavazólapról.
Előtte az AUR elnöke, George Simion azzal vádolta a szónoki emelvényről a többi parlamenti pártot, hogy csúfot űznek a választási törvényekből és az alkotmányból. 'A teremben jelenleg képviselt pártok nagy része a jelöltjeink ellen szavazott a megyék többségében' - jelentette ki a politikus, aki szimptomatikusnak nevezte a Beszterce-Naszód megyében történteket, ahol szerinte a Szociáldemokrata Párt (PSD) 'helyi kiskirálya diktálta, hogy ki indulhat a választásokon és ki nem'.
Simion közölte, hogy a párt képviselői tiltakozásul elhagyják az üléstermet, és azt várják a kormánytól és a kormánykoalíciótól, hogy tegyék vissza az AUR jelöltlistáit a szavazólapokra.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Ionuţ Moşteanu felszólalásában 'a képmutatás csúcsának' nevezte az AUR elnökének kijelentéseit, olyan körülmények között, hogy az alkotmánybíróság George Simion számára kedvező döntést hozott Diana Şoşoacă államfőjelölt választásokon való indulásának megakadályozásával.
Az USR politikusa szerint az AUR elnökének inkább arról kellene számot adnia, hogy miként árusította el a párt jelöltlistáinak befutó helyeit egyenként 60 ezer euróért. Emlékeztette Simiont ugyanakkor arra, hogy a legtöbb esetben az AUR megyei jelöltlistáit nem más alakulatok támadták meg, hanem a korábbi párttársai, akiktől pénzt kért a befutó helyekért. 'És egy ilyen ember akar Románia elnöke lenni' - zárta felszólalását Moşteanu. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában