1 órája
Több ezer személy részvételével zajlik az AUR tüntetése Bukarestben
Több ezren gyűltek össze vasárnap a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren az elnökválasztást érvénytelenítő decemberi döntés ellen tiltakozva.
Forrás: AUR/Facebook
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szervezett tüntetés 14 órakor kezdődött, a tervek szerint az Egyetem térről a Győzelem (Victoriei) tér érintésével a Cotroceni-palotához vonulnak a résztvevők. A tiltakozók azt skandálják, hogy „Szabadság”, „Nemzeti egység”, „Le Iohannisszal!”, „PSD és PNL, ugyanaz a szemét!”. A résztvevők román zászlókat lengetnek, többen népviseletbe öltöztek, néhány tüntetőnél vuvuzellák vannak.
A tömeg élén George Simion AUR-elnök halad. Az első sorban állók egy „Demokrácia” feliratú óriásmolinót tartanak a kezükben, amelyen a román trikolór és egy VOTAT feliratú pecsét is látható.
A tüntetés előtti sajtótájékoztatóján Simion azt nyilatkozta, hogy a megmozdulás szervezésekor minden törvényes lépést betartottak, és megköszönte a rendőrség együttműködését.
Azt is hangsúlyozta, hogy az alakulat vállalja a felelősséget a szervezésért, de „ez nem az AUR tüntetése, hanem a román népé, az elégedetlen embereké”. A párt csak „törvényes platformot” kínál egy nagyszabású tüntetéshez, amelyen „a december 6-i államcsíny” ellen emelik fel a hangjukat a résztvevők. A tüntetők „a demokráciához való visszatérést”, az elnökválasztási folyamat folytatását, a második forduló megszervezését követelik.
George Simion szerint a tiltakozó akciók addig folytatódnak, amíg teljesülnek a követeléseik. A fővárosban jövő héten utcára vonulnak a szakszervezetek, jövő szombaton pedig a prefektusi hivatalok épülete előtt lesznek tüntetések – mondta. Szerinte „egy normális Romániában az lenne a normális lépés”, hogy a nap végén „a Cotroceni-palota illegitim lakója”, Klaus Iohannis államfő jelentse be a lemondását.