Színház

4 órája

Könyvbemutatók a MAFESZT keretében

Forrás: Facebook

A Nagyváradon megrendezendő 6. MAFESZT színházi seregszemle keretében január 18-án, szombaton 15 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában egymást követően két kötet bemutatására kerül sor. Elsőként az Albert Mária, Boros Kinga, Jákfalvi Magdolna, Kékesi Kun Árpád által jegyzett, Analize Philther asupra teatrului maghiar din România (Philther-elemzések a romániai magyar színházról) címmel román nyelven megjelent kiadványt ismertetik. „Ez a kötet színházszakmai különösség: először jelenik meg románul az erdélyi színháztörténet romániai közegére fókuszáló tanulmánykötet. A huszonhárom, 1969 és 2009 között bemutatott jelentős előadás elemzésén keresztül olyan jól ismert nevek kerülnek egymással váratlan beszélőhelyzetbe, mint Penciulescu és Taub, Frunză és Tompa, Purcărete és Bocsárdi, Cărbunariu és Kovács Ildikó. Reményeink szerit így teljesebb az erdélyi színháztörténeti kánon egésze. Újdonság mindemellett, hogy a kötet most először tárja fel románul a Philther előadáselemzési protokoll rejtelmeit” – fogalmaznak a szervezők.

Másodikként Boros Kinga Javítgatott kiadás. Esszék színházról 2015–2024 címmel megjelent tanulmánykötetét mutatják be. Boros Kinga teatrológus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem docensének Javítgatott kiadás című könyve az utóbbi tíz év munkáiból válogat: előadásreflexiók, vizsgálódások az erdélyi színház múltjában és jelenében, saját munkái elméleti továbbgondolása. „Úgy látom magam, mint aki az írás által beszédbe elegyedik, kérdez, újragondol” – a szerző ebbe a folyamatba hívja társául a könyvbemutató résztvevőit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában