II. Liga

2024.10.08. 16:21

Aragolaza elégedett a Krajova elleni pontszerzéssel

Jósa Attila

Mint arról beszámoltunk, a Bihar FC hétfő délután 1–1- es döntetlent játszott az élvonalból a tavalyi idény végén kiesett Krajovai FCU 1948 csapatával. A találkozó után a váradiak mestere, az argentin Gustavo Aragolaza elégedetten értékelte a látottakat: „Nagyon fontos pontot szereztünk, egy kicsit jobban állunk így a tabellán, ami nagyobb biztonságot ad nekünk. A Krajova egy nagyon jó csapat, de úgy érzem, fel tudtunk nőni a szintjükre. Ezen az úton fogunk tovább dolgozni, jó első félidőt produkáltunk, eltekintve attól a góltól, amit a második percben kaptunk. A második félidő kiegyensúlyozottabb volt, bár nem voltam teljesen elégedett, sok volt a kapkodás a játékosaim részéről. Kár érte, mert fizikailag nagyon erősnek éreztem a csapatot, de ezzel az előnyünkkel nem tudtunk élni. Örülök, hogy a csapat jól játszott, és örülök, hogy a szurkolók végig mellettünk álltak” – nyilatkozta a mérkőzés után a piros-kékek vezetőedzője, Gustavo Aragolaza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!