Bihar hírei

2016.05.22. 13:31

Az eddigi legtöbb fogat a lovasparádén

Az elmúlt huszonnégy év legtöbb fogata gyűlt össze a Nyíló Akác Napok idei lovasbemutatójára, és különlegességek is voltak: kettes és hármas fogat, melyek Érkeserűből érkeztek.

Az elmúlt huszonnégy év legtöbb fogata gyűlt össze a Nyíló Akác Napok idei lovasbemutatójára, és különlegességek is voltak: kettes és hármas fogat, melyek Érkeserűből érkeztek.

A lovasparádé egyidős a Nyíló Akác Napokkal, ennek ellenére a fesztivál egészéhez hasonlóan nem kopik a népszerűsége, és ez nem csak a közönségre vonatkozik (vasárnap délután is megtelt a Praszler stadion lelátója és a kerítés mentén is sokan nézelődtek), de a résztvevőkre is. A főszervező id.dr.Lunczer Jánostól megtudtuk: még soha ennyi fogat nem vonult fel a Széchenyi téren, a főutcán, majd a focipályán, hiszen összesen 33 volt, 10 egy lovas, 12 kettes, 3 pónifogat és 8 kocsi. A városközpontot átszelő menet élén természetesen a Syluette menettánccsoport haladt, a fogatok pedig szokás szerint felsorakoztak majd bemutatkoztak a focipályán összeseregletteknek, ifj.dr.Lunczer János kommentálása mellett.

Különlegességek

Mint említettük, különlegességek is voltak, melyek elsősorban az érkeserűieknek köszönhetőek, a falubeliek egyébként is derekasan kivették részüket a felvonulásból, hiszen hat fogat képviselte a települést, ám Csorba József hármas, Lovas Dániel pedig négyes fogattal érkezett, melyekre még nem volt példa! Voltak még mihályfalviak, semjéniek, tarcsaiak, körtvélyesiek.Az eredményhirdetéskor a következők vehettek át díjakat a mindenkinek kijáró emléklapok mellett: egyes fogatok - 1. Balázs Zoltán (Keserű), 2. Bozga László (Semjén), 3. Tóth Benedek (Tarcsa); kettes fogatok - 1. Ifj.Ionita Nicolae (Mihályfalva), 2. Blejan János (Semjén), 3. Páskuly Gábor (Mihályfalva);kocsik - 1. Kelemen László, 2. Máté Gábor (mindketten Mihályfalva), 3. Péter Áron (Keserű).

Rencz Csaba

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!