Digitália

2023.06.22. 06:00

Miért 40 dolláros videójáték-vezérlőt használt az eltűnt tengeralattjáró?

A kontrollerek annyira jók a dolgok irányításában, hogy még az amerikai hadsereg is gyakran használja őket.

MW

Merülőben a Titan

Forrás: AFP

Mint ismert, a világ akkori legnagyobb gőzhajója, a Titanic jéghegynek ütközött négy nappal az első transzatlanti útján, 1912 áprilisában, és az óceán fenekére süllyedt. Több mint 1500 ember halt meg. A roncsot darabokban fedezték fel 1985-ben, mintegy 400 mérföldre Új-Fundlandtól.

Most pedig eltűnt egy olcsó Xbox-játékkontrollerrel szerelt apró tengeralattjáró, a Titan, amely öt emberrel a fedélzetén, köztük Hamish Harding milliárdossal elindult, hogy meglátogassa a Titanic roncsait. Jamie Frederick, az amerikai parti őrség kapitánya sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a hajón körülbelül 40 órányi belélegezhető levegő maradt.

Mikor és hol tűnt el a tengeralattjáró?

A Titan mintegy hatméteres tengeralattjáró, amin rendkívül szűkösen fér el öt személy. 1 óra 45 perccel azután vesztette el a kapcsolatot a felszíni hajóval, hogy vasárnap merülni kezdett – közölte az amerikai parti őrség.

Az üzemeltető OceanGate Expeditions magáncég akár kilenc napig is tartó expedíciókat szervez azoknak a turistáknak, akik hajlandók borsos, 250 ezer dolláros árat fizetni utazásért hajóroncsokhoz és víz alatti kanyonokhoz. Az OceanGate a Titant a világ egyetlen legénységi merülőhajójának nevezi, amely öt embert képes 4000 méteres mélységig az óceán felszíne alá vinni, így elérheti a világ tengerfenekének csaknem 50 százalékát.

A szakértőket már régen aggasztja az OceanGate „kísérleti” megközelítése, s figyelmeztettek a merülőhajó esetleges „katasztrofális” problémáira a Titanic roncsaihoz tervezett utazáson.

Miért egy olcsó játékkontrollerrel működtetik?

A tengeralattjáró eltűnése óta megjelent cikkek azt sugallják, hogy a küldetésnek – egy szűk csőben, ilyen felszereléssel – nem kellett volna megtörténnie. Sokan kifejezetten abban látják a hibát, hogy a merülőhajót mindössze egy kissé módosított Logitech G F710 Wireless Gamepaddal (39,99 amerikai dollár)  irányítják.

Pedig a vád megalapozatlan: egyre gyakoribb, hogy komoly katonai eszközöket, köztük tankokat és tengeralattjárókat, a boltokban kapható vagy kissé módosított videójáték-vezérlőkkel irányítják.

Az amerikai haditengerészet jelenleg Xbox-vezérlőket telepít tengeralattjáróira a periszkópok és fotonikus árbócok vezérlésére. Igaz, az Xbox-vezérlők nem az egész alegységet vezérlik, csak annak egy részét.

A vezérlők nagyszerű, kész megoldások, olcsók és a fiatalabbak remekül ismerik őket. És nem csak tengeralattjárókon használják.

Az Egyesült Államok hadserege Xbox-vezérlőket használt a bombamegsemmisítő robotok manőverezésére. A brit hadsereg kifejlesztett egy vezető nélküli terepjárót, amelyet Xbox-vezérlővel irányítanak. Izrael egyik tankja szintén Xbox-kontrollert használ.

Az amerikai hadsereg M-SHORAD-ja, egy kis hatótávolságú, önjáró rendszer bézs kontrollert kapott, ami úgy néz ki, mint egy N64-es játékvezérlő. A Challenger 2 tank tűzvezérlője is a megszólalásig hasonlít egy játékvezérlőre.

A katonaság és a járműtervezők gamepadokat – vagy néha gamepadok ihlette megoldásokat – használnak, mert ezek kiválóan alkalmasak az irányításra.

Talán soha nem tudjuk meg, pontosan mi történt a Titannal, de valószínűleg nem a Logitech vezérlő okozta a bajt. Túl sok más dolog is elromolhat a víz alatt. Valószínűbb oknak tűnik a hajótest sérülése, üzemanyagvesztés vagy az oxigéntartály szivárgása.

Titan-katasztrófa (2023. június 26.)

Az öt utas a Titan „katasztrófális összeomlásában” halt meg – közölték a hatóságok csütörtökön, lezárva egy rendkívüli, ötnapos nemzetközi kutatási műveletet a világ leghíresebb hajótörésének helyszíne közelében. A merülőhajó 13 000 méter mélyre ment, hogy megnézze a Titanicot az óceán fenekén.

A Titan farkkúpját és egyéb törmelékeit egy távolról működtetett jármű találta meg a Titanic orrától körülbelül 1600 lábnyira, mélyen az Atlanti-óceán északi részén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!