2022.08.24. 07:12
Az Amazonason 480 éve hajóztak végig először
Az Amazonas a Föld második leghosszabb folyója, a perui Andokban ered, átszeli Kolumbiát és Brazíliát, majd 6760 kilométerrel távolabb az Atlanti-óceánba torkollik.
Indiánok hajóznak az Amazonas kolumbiai szakaszán.
Forrás: robertharding/AFP
Fotó: Michael Runkel
Négyszáznyolcvan éve, 1542. augusztus 24-én érte el az Atlanti-óceánt Francisco Orellana spanyol konkvisztádor, aki először hajózta végig az Amazonast. A világ legnagyobb folyója a nevét is neki köszönheti, mivel beszámolója szerint útja során magas, világos bőrű és hosszú hajú nők támadtak rá, akik a görög mitológia női harcosaira emlékeztették.
Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása:
Az Amazonas a Föld legbővizűbb és (a Nílus után) második leghosszabb folyója. Vízgyűjtő területe Dél-Amerika negyven százalékára terjed ki, a Föld felszíni édesvizeinek ötöde az Amazonas-medencében található. A folyó a perui Andokban ered, átszeli Kolumbiát és Brazíliát, majd 6760 kilométerrel távolabb az Atlanti-óceánba torkollik, eközben mintegy száz nagyobb mellékfolyó ömlik bele, ezek közül tíz a világ 25 legnagyobb vízhozamú folyója közé tartozik. Földünkön itt a legnagyobb a faji változatosság, de a hatalmas esőerdők az ember tevékenysége folytán gyors ütemű pusztulásnak indultak.
A folyón elsőként végighajózó Francisco de Orellana 1511 körül született Spanyolországban, az Újvilágba rokona és barátja, az Inka Birodalmat meghódító Francisco Pizarro hívására hajózott át. A hadjáratban egyik szemét elvesztette, a győzelem után a mai Ecuador területén fekvő, általa alapított Guayaquil kormányzója lett.
Pizarrót az inkák mérhetetlen gazdagsága ellenére sem hagyta nyugodni Eldorado legendája, ezért fivére, Gonzalo Pizarro vezetésével expedíciót szervezett az Aranyváros és a bennszülöttek által emlegetett hatalmas fahéjfaerdők felkutatására. A Quitóból 1541 februárjában útra kelő, mintegy kétszáz spanyol konkvisztádor és több ezer teherhordó között ott volt Orellana is.
Az Andok jéggel borított hegycsúcsain való átkelés, majd a hegység keleti oldalának alattomos lejtői megtizedelték a katonákat, az indián vezetők pedig sorra szöktek el. Élelmük gyorsan fogyott, idővel már a lovak és a kutyák húsára is ráfanyalodtak.
Több heti szenvedés után elérték a Rio Napót, az Amazonas egyik mellékfolyóját, de sem aranyat, sem fahéjat nem találtak. Pizarro ekkor azzal bízta meg Orellanát, hogy 57 emberrel egy helyben ácsolt hajón induljon lefelé a folyón élelmet keresni. Az újabb expedíciónak tagja volt Gaspar de Carvajal domonkos rendi szerzetes is, a kalandos utazás krónikása. Orellana egy hét múlva végre barátságos indiánokkal találkozott, élelmet is szerzett, de a víz erős sodrása miatt nem tudott visszafordulni. A mindhiába várakozó Pizarro végül dolgavégezetlenül hazaindult, és alig 80 embere maradt, mire visszavergődött Quitóba.
A magára maradt Orellana egy újabb, nagyobb hajót épített, amellyel 1542. február 11-én elérték az Amazonast.
Hetekig hajóztak az egyre nagyobb folyón, miközben folyamatosan zaklatták őket a part mentén élő indiánok. Az amazonok általi nevezetes támadás 1542. június 24-én érte őket - a tudósok ma úgy vélekednek, hogy egy helyi indián törzs harcosait nézhették nőnek. Az élelmet a nagyobb falvakban kérték, a kisebb falvakban, amelyeket fel is égettek, elvették, és közben egyre lejjebb jutottak a folyón.
A torkolatot, a nyílt tengert 4750 kilométer megtétele után, 1542. augusztus 24-én érték el. A tengeri áramlatokkal felfelé hajóztak Dél-Amerika partjai mentén, és Trinidadot délről megkerülve szeptember 11-én érkeztek meg Venezuela partjaihoz. A kalandos út során - szinte hihetetlen módon - csak 11 embert vesztettek, nyolcan betegségben, hárman az összetűzésekben haltak meg.
Orellana visszatért Európába, hogy benyújtsa igényét az általa felfedezett, Új-Andalúziának elnevezett terület kormányzóságára. Először Lisszabonban kötött ki, ahol azonnal felajánlották neki, hogy portugál zászló alatt térjen vissza. A kérdés ezzel nemzetközi jelleget öltött, mert a világot a spanyolok és a portugálok között felosztó tordesillasi szerződés alapján az Amazonas torkolata portugál, míg a folyam nagy része spanyol birtoknak minősült. Orellana az ajánlatot visszautasítva Madridba ment, ahol csodás földekről és mesés gazdagságú településekről szőtt meséi megragadták V. Károly király képzeletét.
Az uralkodó 1544. február 18-án kinevezte Új-Andalúzia kormányzójának azzal a megbízatással, hogy vegye birtokba a területet, és alapítson két várost. (A felfedező által leírt termékeny földekről sokáig azt gondolták, hogy csak a képzeletében léteztek. A legújabb régészeti feltárások szerint azonban az Amazonas mentén valóban éltek törzsek, amelyek kiváló öntözőrendszert építettek ki, virágzó településeket hoztak létre, de civilizációjuk kihalt, valószínűleg az európaiak által behurcolt betegségek miatt.)
A magát hatalmas adósságokba verő Orellana második expedíciója 1545 májusában indult Spanyolországból, de ezt a vállalkozást már nem kísérte szerencse. Négy hajója közül kettő már odafelé hajótörést szenvedett, az Amazonas fő folyását nem találták meg a hatalmas torkolatban, embereit éhség és betegségek tizedelték. A kétségbeesett és legyengült konkvisztádor az indiánokkal vívott csaták közepette, 1546 novemberében halt meg, életben maradt társai visszatértek Panamába.
Részben Orellana utazása ihlette Werner Herzog rendezőt az Aguirre, Isten haragja című filmjének elkészítésére és Steven Spielberget az Indiana Jones-sorozat eddigi utolsó, A kristálykoponya királysága című darabjának megrendezésére. Érdekesség, hogy egy brit férfi, Orellana késői utóda nemrégiben teljes hosszában végiggyalogolta a hatalmas folyamot, a túra két és fél évet, 859 napot vett igénybe.
