Néhány tipp, ha kisgyerekkel készülünk bevásárolni

Sokan egyszerűen úgy döntenek, hogy a gyerek nélkül futják le a boltos köröket. Mondván, semmi keresnivalója egy ennyi idős kisgyereknek ilyen helyen, hiszen korából fakadóan még nem képes türelemmel kivárni, míg mi vásárolunk – írja a csalad.hu. Csakhogy adódhatnak – és adódnak is – olyan helyzetek, amikor nincs kire bízni a durcás lurkót, és vinni kell magunkkal. Jön a kérdés: hogyan kerülhetjük el, hogy ne a mi egyetlenünktől legyen hangos a bevásárlóközpont?

1. Rajzos lista

A 2-3 éves is megérti már, miért kell boltba menni. Otthon rajzoljuk le együtt, mi mindent kell vennünk. Magyarázzuk el neki rövid tőmondatokban, hogy ami nincs a listán, az nem kerül a kosárba. A boltban foghatja nyugodtan a papírt, akár még játszhatunk is, hogy megtalálja-e, mi hol van, felismeri-e a különböző gyümölcsöket, zöldségeket. Így nemcsak szórakoztató lesz a bevásárlás, de játékos tanulási folyamat is.

2. Ne csokival hallgattassuk el!

Amikor egy gyermek hisztizni kezd nyilvános helyen, ne az legyen a megoldás, hogy gyorsan valamilyen édességgel nyugtatjuk le. Egyrészt így máskor is simán kiborul, másrészt nem célszerű étellel kínálni ilyen állapotban a gyerkőcöt, mert később is ehhez a megoldáshoz fog nyúlni, amikor problémái adódnak az életben.

3. Nem veszünk semmit

Még a bolt előtt mondjuk el, hogy ha elszalad, vagy olyat szeretne a kosárba tenni, amit anya nem akar megvenni, akkor nem vásárolunk tovább. Lehet, hogy párszor valóban félbe kell hagyni a vásárlást, de megéri következetesnek lenni, mert legközelebb jön velünk, mint a kisangyal.

4. Mikor ne vigyük?

Ne menjünk fáradt, nyűgös, éhes gyerkőccel bevásárolni. Ha nincs jó passzban, akkor hiába az összes fenti módszer, nem ússzuk meg a bolti hisztit. Gondoljunk bele, nem elég, hogy próbál megküzdeni a fáradtsággal, még rengeteg inger is éri, amitől csak jobban lefárad, ergo túlpörög a kicsi. Ez pedig a legtöbb hiszti melegágya.

5. Ha mégis elkezd hisztizni

Vannak helyzetek, amikor akármilyen előrelátók is vagyunk, a gyerekre akkor is rájöhet az „ötperc”. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk átölelni, és mi magunk nyugodtak maradunk, nyugodt hangon elmondjuk, hogy látjuk, dühös, hamarosan kimegyünk a friss levegőre, és jobban érzi majd magát. Sajnos azért azokat a kellemetlen pillantásokat így is, úgy is el kell viselnünk, amit a hiszti során a mellettünk elsétáló vásárlók vetnek ránk. Sokat segítene ebben a helyzetben, ha elnézőbbek lennének egymással ilyenkor az édesanyák.