ERDON Bulvár

2010.02.18. 17:52

Saját sálja fojtotta meg a gokartozó lányt

<p>Különös balesetben vesztette életét egy 15 éves brit állampolgárságú lány szerdán, Hongkongban - jelentette csütörtökön a kínai rendőrség. A lány, akiről csak annyit közöltek, hogy Rose a neve, úgy halt meg, hogy rátekeredett gokartozás közben a jármű egyik kerekére a sálja, ami megfojtotta.</p>

A mentők eszméletlen állapotban szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. A 15 éves lány egy magániskola tanulója volt a kínai városban, és a barátaival versenyzett a Gyémánt parton lévő gokart pályán. A rendőrség bejelentése szerint szemtanúk azt látták, hogy a lány járműve felgyorsul, majd letér a pályáról, és pörögve megáll a füvön.

Barátai eszméletlen állapotban szedték ki a gokartból a lányt, akinek kék sálja tekeredett rá az egyik kerékre. A gyorsan kiérkező mentővel kórházba vitték, de minden újraélesztési próbálkozás ellenére 45 perccel a baleset után meghalt.

A rendőrség bejelentése szerint a gokart pályát 11 évesnél idősebbek használhatták. Előírás, hogy jól átható helyen kint kell lennie egy táblának, rajta a betartandó szabályokkal, mivel a gokartok akár 100 kilométer per órás sebességgel is száguldhatnak. Ugyancsak előírás, hogy a gokartosnak bukósisakot kell viselnie, és a jármű használata előtt írásbeli vizsgát kell tennie, miután megtekintett egy videót a gokart biztonságos használatáról. Szintén előírás, hogy a gokartosoknak be kell kötniük a hajukat, ha hosszú, és jelen kell lennie szülőnek vagy valakinek, aki figyeli a fiatal versenyzőt. Egyelőre nem tudni, hogy bármelyik szabályt megszegték volna a pálya üzemeltetői.

2001-ben a szomszédos Makaóban történt hasonló baleset. Akkor egy 20 éves egyetemista lány sálja tekeredett a gokart egyik kerekére. A lány életben maradt, de súlyos agykárosodást szenvedett. A leghíresebb hasonló baleset 1927 szeptemberében történt. Isadora Duncan, a világhírű táncosnő, a táncművészet megújítója, aki a francia tengerparton, Nizzában telepedett le, éppen egy megvételre kínált sportkocsit próbált ki, amikor hosszú selyemsálja a kerékre tekeredett és az megfojtotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!