Kölcsönös tisztelet

2024.01.19. 15:42

Napjainkban felértékelődnek a magyar-vietnámihoz hasonló kiszámítható együttműködések (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Vietnámi Üzleti Fórumon mondott beszédet.

Magyar-vietnami üzleti fórum Budapesten

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A jelenlegi viharos időszakban különösen felértékelődik az olyan kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttműködések jelentősége, amilyen Magyarország és Vietnám együttműködése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A találkozón a miniszterelnök is beszédet mondott:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Vietnámi Üzleti Fórumon mondott beszédében először is az utóbbi évek súlyos kríziseit taglalta, emlékeztetve arra, hogy öt év alatt három olyan válsággal szembesült a világ, amelyek következtében teljességgel a feje tetejére állt a globális gazdaság, illetve megbomlott a status quo.

Aláhúzta: a koronavírus-járvány miatt rég bejáratott ellátási láncok szakadtak meg, az ukrajnai háború és az arra adott politikai és gazdasági válaszok eredményeként pedig rövid- és közép távon teljességgel ellehetetlenült az eurázsiai együttműködés, illetve az egekbe szöktek az energiaárak.

Emellett szavai szerint a közel-keleti konfliktus kísérőjelenségeként a szabad tengeri kereskedelemmel szemben megindított támadássorozat hatásai is érezhetők már Európában.

"Ebben a viharos időszakban különös mértékben megnő a kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttműködések jelentősége" - szögezte le.

Az olyan együttműködéseké, mint amilyen Magyarország és Vietnám együttműködése, amely immár több mint hét évtizedes múltra tekint vissza

 - tette hozzá.

PHAM MINH CHINH
Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnök beszédet mond a magyar-vietnami üzleti fórumon Budapesten 2024. január 19-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Majd üdvözölte, hogy ezt az együttműködést az elmúlt két nap során a felek tovább erősítették.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a megkötött megállapodások nyomán az eddigieknél is szorosabb lesz a külügyi együttműködés, ezek alapján szorosabbra vonják a kulturális kapcsolatokat, megerősítik a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen, továbbá bővülhet a magyar vízgazdálkodási technológiák exportja is a délkelet-ázsiai országba.

Jó hírnek nevezte ennek kapcsán, hogy a két ország között nincsen nyitott vitás politikai kérdés, csak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés.

"Ezért minden adott, hogy a vállalatok közötti együttműködés is sikeres legyen" - emelte ki, arra kérve a részt vevő vállalatvezetőket, hogy használják ki ezt a lehetőséget és kössenek minél több üzletet.

A kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos javításában ránk, a magyar kormányra és a vietnámi kormányra is számíthatnak

 - hangsúlyozta a miniszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában