Keleti nyitás

2024.09.13. 11:30

A keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból (videó)

A keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból, és a legjobb példa erre éppen Magyarország – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külügyminiszter

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Thai President Foods beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a thai tulajdoni hátterű élelmiszeripari cég az esztergomi tésztagyártó üzemének kapacitását bővíti. A fejlesztés értéke mintegy 18 milliárd forint, amit az állam kétmilliárd forinttal támogat, ezzel hozzájárulva nyolcvan új munkahely létrehozásához.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a vállalat ráadásul a magyar gazdasági stratégia céljaival egybevágóan, folyamatosan növeli a hazai beszállítók részesedését, miközben késztermékeinek közel száz százalékát külföldön értékesíti, alapvetően Európában, ahol igen jó piaci pozíciókkal rendelkezik.

Arra is kitért, hogy ez a beruházás is világosan mutatja a keleti nyitási stratégia sikerét, hiszen láthatóan egyre több ágazatban diktálják a tempót ázsiai szereplők a nyugati vetélytársaik helyébe lépve.

És azok az európai országok, amelyek nyitottan állnak a keleti beruházások előtt, nyilvánvalóan sokat tudnak profitálni ebből az új világgazdasági korszakból 

– közölte.

Szavai szerint ez megmutatkozik a Magyarország és Thaiföld közötti kereskedelmi forgalmon is, annak értéke ugyanis tavaly meghaladta a 750 millió dollárt, idén pedig példátlan mértékben bővült a magyar export a délkelet-ázsiai ország irányába.

Szijjártó Péter az elmúlt évek válságait is érintette, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán előállt nehézségeket, és ezek kapcsán leszögezte, hogy az élelmiszerekkel való önálló ellátás képessége soha akkora jelentőséggel nem bírt, mint most.

Az élelmiszerekkel való önellátás képessége létfontosságú kérdés (...) Éppen ezért mi, Magyarországon, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és az élelmiszerbiztonságot is stratégiai ágazatként kezeljük, és támogatjuk mindazokat a fejlesztéseket, amelyek ezen iparágakban jönnek létre

– mondta.

„De ha kicsit előretekintünk, s nem a múltba, akkor is láthatjuk, hogy ez az iparág kulcsfontosságú lesz, hiszen a Föld egy népességrobbanás időszakában van. Most már 2050-nél is előrébb jelzik előre, amikor a Föld lakossága eléri a kilencmilliárd főt” – tette hozzá.

„A gyorsan növekedő lakosság természetesen azt is jelenti, hogy az élelmiszerek iránti igény is radikális gyorsasággal fog nőni az elkövetkezendő időszakban. Ezért egy-egy ország biztonsága, egy-egy ország fejlődése nagy mértékben fog függeni az élelmiszerrel való ellátás biztonságától” – folytatta.

Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett a legjobb feltételek megteremtése iránt az élelmiszeripar jövőbeni fejlődéséhez, arról nem is beszélve, hogy a szektor jelenleg 155 ezer embernek ad munkát.

A miniszter fontos célnak nevezte azt is, hogy az élelmiszerellátásban minél magasabb legyen a magyar források aránya. Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy a magyar élelmiszeripar egy „kifejezetten modern, innovatív, a legújabb, gyorsan változó igényeknek is megfelelni képes ágazat”.

Tájékoztatása szerint 2014 óta 78 nagy élelmiszeripari beruházáshoz nyújtott támogatást a kormány, összesen mintegy 1200 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések ezek segítségével, csaknem kilencezer munkahelyet teremtve.

„Jó hír az, hogy az idei esztendő első félévében a magyar élelmiszeripar termelési értéke meghaladta a 3000 milliárd forintot, és kis híján 50 százalékos exporthányaddal működött, ami ismét alátámasztja a tényt, hogy Magyarországon a dupláját vagyunk képesek előállítani mindannak, amit elfogyasztunk” – jelentette ki.

Szijjártó Péter Pakka Haavistot fogadta a minisztériumban

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában