felkészülés

2020.02.07. 11:58

Görbicz Anita is tagja a női kézilabda-válogatott szakmai stábjának

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes örömmel vállalta a felkérést.

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Szakmai tanácsadóként Görbicz Anita is segíteni fogja Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok munkáját a magyar női kézilabda-válogatottnál.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint véglegessé vált a női válogatott szakmai stábjának összetétele a márciusban sorra kerülő győri olimpiai selejtezőre. Danyi Gábor és Elek Gábor, valamint Görbicz Anita mellett Bakos István kapusedző és Holanek Zoltán erőnléti edző is tagja a stábnak, Balogh László pedig a mentális felkészítésben segít a csapatnak.

„Görbicz Anita szerepvállalása szinte magától értetődő volt, nagyon örülök, hogy ennyire hasonlóan gondolkozott a kérdésben mindegyik fél. Biztos vagyok benne, hogy – immár a kispadon – vele még több és jobb tud lenni a magyar válogatott” – nyilatkozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Danyi Gábor úgy fogalmazott, a 233-szoros válogatott Görbicz a tapasztalata és a kvalitásai révén fontos láncszeme lesz a csapatnak, hiszen igazi ikonja a magyar kézilabdasportnak.

„Szakmailag és emberileg is sokat segíthet, velünk lesz a mérkőzéseken a kispadon is. Most mindenkire szükségünk van a sikeres olimpiai selejtező érdekében” – emelte ki Danyi.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes játékos úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés számára, hogy a szövetségi kapitányok számítanak rá a szakmai stábban az olimpiai selejtezőn, így örömmel vállalta a felkérést.

„Nekem is új lesz a feladat, kíváncsian várom az első összetartást, és igyekszem minél jobban segíteni az edzők és a lányok munkáját” – fűzte hozzá Görbicz, aki nyártól a Győri Audi ETO KC játékosedzője lesz.

A magyar válogatott a vasárnaptól keddig sorra kerülő budaörsi összetartást követően március 20-tól 22-ig Győrben olimpiai selejtezőn vesz részt, amelyen sorrendben Kazahsztán, Szerbia és Oroszország csapatával találkozik. Az első két helyezett kijut a tokiói olimpiára.

Forrás: MTI

Borítókép: Görbicz Anita válogatott győri kézilabdázó (b3) rajongóival a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) harmadik napján az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában