kardvívás

2021.03.13. 15:25

Márton Anna és Pusztai Liza elődöntőbe jutott

Márton Anna és Pusztai Liza elődöntőbe jutott a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti kard világkupa női versenyében.

Budapest, 2021. március 13. Pusztai Liza (b) és Márton Anna (j) örül, miután gyõztek a Gerevich-Kovács-Kárpáti kardvilágkupa legjobb 4 közé jutásért folytatott küzdelmében a BOK Sportcsarnokban Budapesten 2021. március 13-án. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az egyéniben világbajnoki harmadik helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes Márton magabiztos győzelemmel kezdett Battai Sugár ellen, majd öt tussal verte a francia Malina Vongsavadyt. A harmadik fordulóban a dél-koreai Kim Dzsi Jonnal szemben nehezen lendült bele, az asszó elejét az ázsiai kardozó uralta. Márton 7-6-nál vezetett először, utána viszont nagyon határozott akciókat mutatott be, és ellépett 13-6-ra. Kim innen még valamelyest fel tudott zárkózni, de a magyar kardozó továbbjutását nem veszélyeztette.

A biztos éremért Olga Nyikitinával kellett megküzdenie, de igazából nem volt nehéz dolga, csak az asszó eleje volt szoros, 4-4 után Márton pontosan kivitelezett támadásokkal 12-4-re elhúzott, így esélye sem volt a győzelemre a csapatban világ- és Európa-bajnok orosznak.

Az egyéniben Eb-bronzérmes Pusztai, aki kiemeltként Mártonhoz hasonlóan a pénteki selejtezőben még nem vívott, a francia Faustine Clapier-t és a német Anna Limbachot is magabiztosan verte, és önbizalommal telve kezdte asszóját az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Mariel Zagunis ellen is. A 36 éves amerikait szinte állva hagyta, 7-1-ig nagyon gyorsan és könnyedén adta a tusokat. Rutinos ellenfele azonban magára talált, Pusztai pedig elbizonytalanodott, így fordult a kocka, és 12-14-nél a magyar kardozó került nagyon nehéz helyzetbe. Innen is vissza tudott azonban kapaszkodni, és végül kiharcolta a negyeddöntőbe kerülést.

Ott Szofja Pozdnyakova, a 2018-as év egyéni világbajnoka várt rá. Ütközetük az elején hasonlóan alakult a másik magyar-orosz párharchoz, 3-3 után Pusztai akciói voltak pontosabbak. Olyan komoly előnyt, mint Márton, azonban nem tudott kiharcolni, de vezetését végig megőrizve három tussal nyert. A fináléért válogatottbeli társával vív majd 17 órától.

A 186 fős mezőnyben 13 hazai vívó indult, közülük hét léphetett pástra a főtáblán,

amelyen Katona Renáta két, Pohl-Mikulik Júlia pedig egy mérkőzést nyert. Battai, valamint a hozzá hasonlóan junior korú Szűcs Luca és Keszei Kira az első asszójában vereséget szenvedett.

Márton Anna (jobbra) és a dél-koreai Kim Dzsi Jön a nyolc közé jutásért vívott asszó közben
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A férfiak 13 órától vívnak, a négyes döntők 17 órakor kezdődnek. Vasárnap a női és férfi csapatversenyt bonyolítják le ugyancsak a BOK Csarnokban.

Csapatban a magyar férfiválogatott már kivívta az olimpiai részvétel jogát,

így egyéniben is pástra léphet majd a japán fővárosban három magyar férfi kardozó.

A nők számára viszont komoly tétje van a budapesti versenynek: jelenleg kijutást érő helyen állnak a magyarok,

de az ukránokat maguk mögött kell tartaniuk a tokiói részvételért. A budapesti világkupa – amely egy év szünet után az első megmérettetés a nemzetközi mezőny számára – a fegyvernem utolsó olimpiai kvalifikációs világkupaversenye.

Eredmények

a 64 között:

Pusztai Liza–Faustine Clapier (francia) 15–7

Márton Anna–Battai Sugár 15–4

Katona Renáta–Anne-Elisabeth Stone (amerikai) 15–14

Pohl-Mikulik Júlia–Kamali Thompson (amerikai) 15–12

Bianca Pascu (román)–Szűcs Luca 15–14

Anna Bashta (azeri)–Keszei Kira 15–4

a 32 között:

Pusztai–Anna Limbach (német) 15–9

Márton–Malina Vongsavady (francia) 15–10

Katona–Julika Funke (német) 15–9

Olena Voronyina (ukrán)–Pohl-Mikulik 15–9

a 16 között:

Pusztai–Mariel Zagunis (amerikai) 15–14

Márton–Kim Dzsi Jon (dél-koreai) 15–12

Cecilia Berder (francia)–Katona 15–12

a negyeddöntőben:

Pusztai–Szofja Pozdnyakova (orosz) 15–12

Márton–Olga Nyikitina (orosz) 15–7

Berder–Sao Ja-csi (kínai) 15–11

Jun Dzsi Szu (dél-koreai)–Sara Balzer (francia) 15–14

Borítókép: Pusztai Liza (balra) és Márton Anna örül elődöntőbe jutásának / Illyés Tibor / MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában