Felkészülési mérkőzés

2024.06.08. 17:07

Sikeres Eb-főpróba: alig több mint 20 perc alatt három gólt lőtt a magyar válogatott Izraelnek (videó)

Kilenc év után a debreceni Nagyerdei Stadion adott otthont a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésének. Marco Rossi legénysége Izrael legjobbjait látta vendégül az Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési találkozón. A magyar csapat az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, így Sallai góljával és gólpasszával, valamint Varga Barnabás duplájával 22 perc alatt háromszor talált a rivális kapujába. A folytatásban nagy izgalmat okozott, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik a combját fájlalva cserét kért. A hajrában adódtak még lehetőségek a magyarok előtt, de az eredmény már nem változott.

A győztes magyar csapat tagjai

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

A mérkőzés azzal kezdődött, hogy Szoboszlai Dominik látványos csel után ment el a jobb szélen, pontosan adott középre, és Varga Barnabás 8 méterről a felső lécet találta el. A 11. percben viszont már nem volt kegyelem, ekkor Bolla Bendegúz adott be jobbról remekül, Varga visszafejelte a labdát az érkező Sallai Roland elé, ő pedig az ötösről a bal alsó sarokba küldte (1–0). 

SALLAI Roland
Sallai Roland ünnepel, miután gólt szerzett
Fotó: Derencsényi István / Forrás: MTI

Nyolc perccel később Bolla csinált szép cselt a jobb oldalon, majd pontosan adott laposan középre, Varga pedig 4 méterről lőtt a hálóba (2–0).

Az izraeli játékosok csak statisztáltak a szemrevaló magyar támadásokhoz, és a rémálom számukra folytatódott: a 22. percben ismét Sallai volt az előkészítő, jobbról érkező beadását Varga 6 méterről okosan fejelte a bal alsó sarokba (3–0). 

VARGA Barnabás
Varga Barnabás (j), miután gólt szerzett a Magyarország-Izrael felkészülési labdarúgó-mérkőzésen 
Fotó: Derencsényi István / Forrás: MTI

A második félidőre változtatott a csapaton Marco Rossi: Gazdag Dániel és Fiola Attila állt be Lang Ádám és Sallai Roland helyére. Nem túl mozgalmasan telt az idő, aztán az 55. percben Szoboszlai Dominik leült a gyepre a combját fájlalva, a kapitány rögtön le is cserélte, Csoboth Kevint küldte be a helyére, és beállt Ádám Martin is, aki Varga Barnabást váltotta – tudósított a Magyar Nemzet.

Magyar szurkolók
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A cserék pályára lépésével megváltozott a meccs képe, Izrael felbátorodott és többször veszélyeztetett, gólt azonban nem kapott a hazai együttes. A hajrában ismét a magyar válogatott játszott fölényben, Nagy Zsolt a kapufát is eltalálta egyszer, de az eredmény a lefújásig már nem változott.

Barátságos mérkőzés:
Magyarország–Izrael 3–0 (3–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 19 900 néző, v.: Cláudio Filipe Ruivo Pereira (portugál) 

gólszerzők: Sallai (11.), Varga B. (19., 22.)

Magyarország: Gulácsi - Lang (Fiola, a szünetben), Orbán, Szalai A. - Bolla, Nagy Á., Styles (Kleinheisler, 41.), Kerkez (Nagy Zs., 78.) - Sallai (Gazdag, a szünetben), Szoboszlai (Csoboth, 57.) - Varga B. (Ádám, 57.)

Izrael: Glazer - Dasa, Hofmeister (Safuri, 30.), Shlomo, Arad (Nachmias, 30.), Gropper - Shamir (Gordana, 30.), Lavi, Kinda (Peretz, a szünetben) - Biton (Altman, 91.), Baribo (Melamed, 69.)

Svájci döntetlen az Eb-főpróbán

A magyarok első Európa-bajnoki ellenfele, a svájci labdarúgó-válogatott döntetlent játszott szombaton az utolsó felkészülési mérkőzésén a kontinensviadal előtt.

A svájci csapat hamar hátrányba került hazai pályán a szintén Eb-résztvevő Ausztriával szemben, majd Silvan Widmer góljával egyenlített a 25. percben. Több gól már nem született St. Gallenben.

Silvan Widmer csapattársaival ünnepel
Fotó: FABRICE COFFRINI / Forrás: AFP

A magyar-svájci csoportmeccset éppen egy hét múlva rendezik Kölnben 15 órától.

A magyarok selejtezőcsoportjából másodikként kijutott szerbek győzelemmel hangoltak a koninenstornára, ugyanis háromgólos diadalt arattak Stockholmban.

Dombi Tibor: jó lenne, ha minél több barátságos meccset rendeznének vidéken

A DVSC legendája, Dombi Tibor elmondta, tiszta szívéből szorít a magyaroknak. A cívisvárosi ikon, aki egyebek mellett szerepelt korábban a válogatottban is, úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés ez a városnak, de nem az eredményt tartja a legfontosabbnak Izrael ellen – írja a haon.hu

CM20240423_ Különleges Akadémia-edzés_HAON (37)
Dombi Tibor, a DVSC NBI futball csapat asszisztens edzője
Fotó: Czinege Melinda / Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Szuper lenne, ha megnyernénk a meccset, de amennyiben mondjuk iksz lesz, akkor sem leszek szomorú. Az elmúlt évtizedekben az volt a jellemző, hogy a tét nélküli meccseket megnyertük, majd élesben folyamatosan alul maradtunk. Az a fontos, hogy az Európa-bajnokságon legyünk sikeresek. Két okból is örültem a debreceni rendezésnek, egyrészt azért, mert jó látni, hogy így kapkodnak az emberek a jegyekért, másrészt annak, hogy a vidéki városok közül ismét a cívisváros kapta meg a jogot a válogatott meccsre. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki úgy érezze magát a barátságos meccs után, hogy alig várják az Eb kezdetét

– mondta a Loki korábbi játékosa, aki kiemelte: 

szeretné, ha továbbjutnánk a csoportból, de nem szabad túlzó elvárásokat támasztani a játékosok felé. 

Rossi: Szoboszlai miatt nincs ok az aggodalomra

Marco Rossi, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 

az Izrael ellen 3-0-ra megnyert debreceni barátságos mérkőzés után elmondta, a csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt nincs ok az aggodalomra, a Liverpool játékosát csupán elővigyázatosságból cserélték le.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember úgy fogalmazott, a középpályás saját maga kérte a cserét, éppen azért, hogy ne sérüljön meg, s Rossi szerint ez jó döntés volt a részéről.

Minimálisan aggódhatunk Stlyes miatt, de úgy hiszem, hogy jövő szombatig ő is rendben lesz

– jelentette ki a kapitány, aki a mérkőzésről beszélve kiemelte, azt ígérte, hogy a céljuk a győzelem és a meggyőzés lesz, s úgy érzi, ez az első félidőben sikerült, míg a másodikban kevésbé.

Természetesen mindenki láthatja, hogy ha Szoboszlai Dominikot és Sallai Rolandot lehozzuk, őket nehéz pótolni. De összességében pozitív dolgokat tapasztaltam, a labdabirtoklás fázisában nagyon jól teljesítettünk, míg az első félidőben rövid ideig kellett a labda ellen játszanunk és az is rendben volt

– mondta Rossi. Hozzátette, a szünet után "inkább csak szakaszosan" sikerült jól teljesítenie a csapatnak, de a játék súlypontját át tudták helyezni a futballisták, akik helyzeteket, kapura lövési lehetőségeket is kialakítottak a második félidőben is.

Van egy olyan aspektus, amiben sokat kell még dolgoznunk, ez pedig az energiakezeléssel van összefüggésben, illetve a mérkőzés olvasásához, értelmezéséhez kapcsolódik

– jelentette ki a kapitány.

ROSSI, Marco
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország – Izrael felkészülési labdarúgó mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. június 8-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Kérdésre válaszolva elmondta, néhány kérdőjel még van a Svájc elleni jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki meccs kezdőcsapatát illetően, ezeket a héten igyekeznek megválaszolni.

Bolla és Nego, vagy Kerkez és Nagy Zsolt közül választani a széleken nem okoz problémát, hiszen ha mindannyian jó formában vannak, akkor mindannyian megkapják a játéklehetőséget, mert hasonló minőséget képviselnek. A bal oldali védő posztján már nehezebb a döntés Szalai Attila és Dárdai Márton között, egyelőre az ő esetükben 50-50 százalékon állunk

– fogalmazott.

Továbbra is az a célunk, hogy örömet okozzunk a szurkolóinknak, és bízom abban, hogy jövő szombaton egy olyan meccset játszhatunk, amely egy felejthetetlen nyár kezdete lesz a drukkereink számára

– hangsúlyozta Rossi.

Izraeli kollégája, Ran Ben Shimon úgy vélte, egyáltalán nem volt ideális a teljesítményük az első 20 percben, de később volt lehetősége olyan futballistákat becserélni, akik hozzátettek a csapat játékához.

Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is, ezért ki fogjuk elemezni a felvételeket és megbeszéljük a játékosokkal, hogy mi a teendő. Én is hibáztam, nekem is tanulnom kell még a csapatról, a játékosokról és le kell vonnom a tanulságokat a meccsből, amelynek a második félidejében meglátásom szerint már jobban futballoztunk

– mondta az izraeliek új szövetségi kapitánya.

Korábbi eredmények Izrael ellen

A mai volt a magyar és az izraeli válogatott hatodik egymás elleni mérkőzése. A korábbi öt találkozóból egyet a magyar, míg kettőt az izraeli válogatott nyert meg, két döntetlen mellett. Az egyetlen magyar győzelem 2000-ben született, akkor a Vasas-pályán 2-1-re győztek a mieink – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Izrael az elmúlt másfél évben igazán értékes győzelmet egyáltalán nem ért el, a tavalyi Európa-bajnoki selejtezősorozatban mindössze Andorrát és Fehéroroszországot tudta felülmúlni egyaránt kétszer, miközben Koszovó, Románia és a magyarokkal azonos Eb-csoportban szereplő Svájc ellen nyeretlen maradt.

A vendégek szinte hazalátogatnak Magyarországra, ugyanis ebben a periódusban négy meccsüket is itt játszották, ebből háromszor pályaválasztóként a gázai fegyveres konfliktus miatt. Az újpesti Szusza Ferenc Stadionban és a felcsúti Pancho Arénában két-két alkalommal szerepeltek, a mérlegük egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség. 

A legfájóbb kudarc is Magyarországon született, amikor Izrael márciusban 1-0-s előnyről 4-1-re kikapott Izlandtól az Eb-pótselejtező elődöntőjében, amivel eldőlt, hogy a csapat nem lesz ott a németországi kontinensviadalon.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában