2025.01.23. 12:58
Több száz rendőr és tűzoltó lesz szolgálatban a minivakációban
Forrás: ISU
Immár néhány éve a január 24. is hivatalos szabadnapnak számít Romániában, ugyanis ekkor tartják az úgynevezett „kis egyesülés” ünnepét, amikor is a román fejedelemségek, Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülésére emlékeznek. Mivel ebben az évben ez péntekre esik, így hosszú hétvége előtt állunk. A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) felhívja a figyelmet, hogy Bihar megyében több mint 200 katonai tűzoltó lesz szolgálatban. Megyei szinten 11 rohammentőcsapat szintén szolgálatban lesz, 10 B2-es típusú mentőautóval, két olyan speciális autóval, mely több páciens szállítására alkalmas, két intenzív terápiás mentőautóval és egy sürgősségi kocsival.
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szintén kiemelt figyelmet fordít a minivakációra, ezért naponta a több mint 200 rendőr lesz szolgálatban, közülük napi százan járőrözni fognak megyeszerte.
A hatóságok továbbá felhívják a figyelmet, hogy a minivakáció során is kiemelt figyelmet fordítsanak a tűzmegelőzésre és a biztonságos fűtésre. Amennyiben a hétvégét vendéglátóipari egységben töltik, mindenképpen tanulmányozzák a vészkiürítési táblát, s csak az arra kijelölt helyen dohányozzanak. A rendőrök hozzáteszik, hogy amennyiben útnak indulnak, ellenőrizzék a személygépkocsijuk állapotát, tartsák be a közlekedési szabályokat, és ne üljenek ittasan volán mögé.
További információkat a https://fiipregatit.ro honlapon, valamint az ingyenesen letölthető DSU mobiltelefonos applikáción érhetnek el.