Színház

2020.09.28. 15:42

Jubileumi évad különleges körülmények között

A világjárvány rányomja bélyegét a nagyváradi Szigligeti Színház jubileumi 120. évadjára, de a kulturális intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendkívül nehéz körülmények között is az évfordulóhoz méltó évadot valósítson meg.

Pap István

A színháznak a képzelőerő is a terepe, de azért nem így képzeltünk egy ünnepi évadot” – kezdte mondandóját a Szigligeti Színház vezetősége által pénteken tartott évadhirdető sajtótájékoztatón Novák Eszter, a Szigligeti Színtársulat művészeti vezetője, utalva ezzel a világjárványra, illetve arra, hogy a váradi magyar színház ebben az évadban ünnepli fennállásának százhúsz éves évfordulóját. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzsere pedig kijelentette: „Mivel a járványhelyzet miatt egyik napról a másikra dolgozunk, ezért úgy döntöttünk, hogy idén nem hirdetünk bérletet, ehelyett bérletstátusz lesz, ami azt jelenti, hogy a színházlátogatók a tavalyi bérletek felmutatásával kedvezményes áron vásárolhatnak majd jegyet a színház bármely előadására”. Hozzátette, hogy ebben az évadban nem fogják tudni biztosítani a bérletes nézők számára azt, hogy az általuk évek, évtizedek alatt megszokott helyre szóló jegyeket kapnak majd, de törekedni fognak arra, hogy ez a lehető legtöbb esetben megoldható legyen.

Furcsa kezdet

A jelenlegi helyzet különlegességét jól érzékelteti az a tény, hogy most zajlik, illetve azóta már le is zajlott az általában az évadok végén megrendezésre kerülő miniévad, melynek keretében máris bemutattak hármat a Szigligeti Színtársulat új évadjának az előadásai közül. A Főnixterv című előadást korábban már színre vitték a váradi várban, de mostantól a kőszínházban fogják tovább játszani. A Gyerekjátékok a Drámázat című, fiatal szerzőknek meghirdetett pályázatra született alkotás, és szintén megtekinthető volt a HolnapUtán Fesztiválon. Az Y című produkciónak volt egy online vetítése, ezt a művet élőben szombaton este mutatták be a színházban. Novák Eszter a továbbiakban elmondta, hogy a váradi színház megnyitásának százhúsz éves ünnepi évfordulójára, október 16-ra a Hamlettel készül a Szigligeti Színház. A Gyulai Várszínházzal koprodukcióban készült, Telihay Péter által rendezett előadásnak már szintén megvolt a premierje, méghozzá a gyulai várszínházban, de azt az előadást át kell alakítani a váradi színház színpadterére.

Ami még lesz

Ebben a pillanatban reménykedünk abban, hogy lesz szilveszteri előadás” – folytatta Novák Eszter, aki maga fogja megrendezni Georges Feydeau klasszikus vígjátékát, a Bolha a fülbent. A darab sokszereplős örömjáték, amelyben Feydeau, mint mindig, az ember elképesztő elveszettségéről és erkölcstelenségéről beszél a lehető legabszurdabb módon – jellemezte az alkotást a művészeti vezető. Tavasszal Anca Bradu rendező jön Váradra dolgozni, ő August Strindberg Álomjáték című drámáját fogja színre vinni. Ez nagy társulatot mozgató mű, mindannyiunk ember mivoltával való viaskodását mélyen megszólító költői mese. Ennek az előadásnak a bemutatóját március végére tervezik, árulta el a művészeti vezető. A most meghirdetett évadban lesz egy színháztörténeti konferencia is, melynek tervezett időpontja október 15-e, illetve több kisebb programot is szeretnének, amelyek felidézzék a váradi magyar színjátszás százhúsz évét.

Lilliput Társulat

Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője az évadhirdető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bábtársulat a változásokhoz való alkalmazkodás jegyében szervezi meg az idei évadot. Három bemutatót terveznek, melyek közül a Valahol Európában című alkotást már be is mutatták, ezt követően pótolják az elmaradt Csillagszív című ifjúsági báb sci-fi premierjét, ezt az előadást hatéves kortól ajánlják. Majd az évszakok változásait modellező Körforgás című előadás következik, amely alapvetően a 0–6 éves korosztálynak készül. Az utolsó tervezett bemutató ebben az évadban a Mészöly Miklós írása alapján készülő Sosevolt cirkusz című előadás lesz.

Nagyvárad Táncegyüttes

A Nagyvárad Táncegyüttes programjáról Szabó Enikő Ágnes művészeti vezető számolt be. Szeptember 22-én volt a Szólótáncok című előadás premierje, ezt követően a GG Tánc Eger társulattal közösen viszik színre a Diótörő című előadást. A Csajkovszkij zenéjére készülő, formailag a kortárs mozgásnyelvet felhasználó alkotásban a hangsúly a főhős kislánynak a fantázia világában való útkeresésére irányul, mondta a művészeti vezető. Az előadásról október 20-án nyilvános főpróbát tartanak, maga a bemutató valamikor decemberben lesz. Az idén is meg szeretné szervezni a társulat az Infinite Dance Festivalt (IDF), és ha nem jön közbe semmilyen hátráltató tényező, akkor azt október 21–25. között tartják meg. Novemberre halasztották a Vuk című táncelőadás bemutatóját, amelynek premierje idén március 21-én lett volna. Január végén újabb bemutatóra készül a Nagyvárad Táncegyüttes: Novák Péter lesz a rendezője az elképzelések szerint erőteljesen a néptáncra építő, de a kortárs táncszínházi elemeket is felhasználó alkotásnak, melyben megmutatják majd az egész társulat képességeit. Mindezek mellett a táncegyüttes szeretné folytatni a Bihar megyei amatőr néptánccsoportoknak és középiskolai diákszínjátszóknak szóló mentorprogramját, és meg szeretnék szervezni a Ki vagy te táncszínház? program folytatását is.

Műsoron marad

A Szigligeti Színház számára ebben az évadban az egyik fontos célkitűzés teljesíteni az elmúlt évadban tett vállalásokat, az egész mostani évadot tűztük ki az elmaradt előadások bepótlására” – hangsúlyozta Czvikker Katalin. Ennek megfelelően a társulatok műsoron tartják az előző évadban meghirdetett, de le nem játszott előadásokat. A Nagyvárad Táncegyüttes a Népek tengerének egy kisebb létszámú változatát, valamint az Aranyos szegelet, a Vanmese, az Amikor a pásztort és a Katonaének című előadásait, míg a Szigligeti Színtársulat a Bányavirág, a Bányavakság, a Tündér Lala, A Schroffenstein család, a Sybill és a Lila ákác című produkcióit tartja műsoron ebben az évadban.

Személyi változások

A váradi közönség bánatára a kolozsvári színházhoz szerződik a Szigligeti Színtársulat két fiatal színésze, Kiss Tamás, valamint az a Román Eszter, aki az idén a kisvárdai színházi fesztiválon elnyerte a Teplánszky-díjat. Kiss Tamás helyére Scurtu Dávid, a Marosvásárhelyi Egyetemen végzős mesterképzős fiatal színész érkezik. „A lányt még keresem” – mondta a bejelentést követően Novák Eszter, hozzátéve, hogy amíg nem tudják minden előadásban pótolni a két búcsúzó színészt, addig még láthatja őket a Szigligeti Színház előadásaiban a váradi közönség. A Nagyvárad Táncegyüttesnél is vannak személyi változások: elhagyják a társulatot Joó Renáta, Tőkés Imola és Kacsó Bálint-József táncművészek, de helyettük hat új táncos érkezik.

Fő az egészség!

A Szigligeti Színház maradéktalanul betartja a törvényben előírt járványvédelmi előírásokat, sőt, még azokon is túlmenő intézkedéseket foganatosít a nézők és a színészek egészségének megóvása érdekében, biztosította a színházszerető közönséget Czvikker Katalin főigazgató. Hozzátette: a vírus eddig elkerülte a színházat, és a munkaügyi orvos négy hétre felmentést adott az előadóművészeknek a maszkviselés kötelezettsége alól. Ennek a felmentésnek azonban az az előfeltétele, hogy a színpadra lépők legkésőbb 48 órával az előadás megkezdése előtti PCR-teszttel igazolják azt, hogy nem koronavírus-fertőzöttek. Maszkban ugyan lehetne játszani tesztelés nélkül is, de a színházban mindenki úgy gondolta, hogy ennek kevés értelme lenne, hiszen az arcjáték alapvető fontosságú eleme a színészetnek, ezért az előadóművészek vállalják azt az áldozatot, hogy minden egyes előadás előtt elvégzik a vírustesztet. A teszt önmagában véve is nagyon kellemetlen, ráadásul akkora költséggel jár, amit csak szponzorálásokból tud finanszírozni a színház. Mint a művészeti vezetők elárulták, a munkaügyi orvos vagy a helyszínen, vagy felvételről folyamatosan figyeli a próbafolyamatokat, és tanácsokat ad. Sőt, volt rá példa, hogy felkérte az alkotókat, hogy egyes jeleneteket másképp oldjanak meg, hogy járványvédelmi szempontból minden rendben legyen. „A munkaügyi orvos nagyon szereti a színházat és átrendezi az előadásokat. A jövő évadra felkérem egy kisebb stúdióelőadás megrendezésére” – mondta nevetve Novák Eszter, nagy derültséget váltva ki a jelenlevőkből.

Évértékelés

Az évadnyitó tájékoztatón értékelték az elmúlt, csonka évadot is. Novák Eszter kiemelte: komoly szakmai siker, hogy a társulat Lila ákác című előadása elnyerte a kisvárdai színházi fesztivál nagydíját. Czvikker Katalin az intézmény gazdasági helyzetét és nézőszám-mutatóit ismertette. Elmondta, hogy a 2018–19-es évadban 60 ezer nézője volt a színháznak, most 36.100 nézőnél tartanak. Az idei gazdasági évben a színháznak 230 ezer lejjel kevesebb a bevétele, mint a korábbi gazdasági évben volt, de így is már 420 ezer lejt tudtak begyűjteni. Hozzátette, hogy a járvány miatt a magyarországi meghívók 400 ezer lej értékű előadást mondtak le, tehát csak a magyarországi kiszállások elmaradása miatt ennyivel kevesebb bevétele volt a váradi színháznak. A Szigligeti Színház három társulata a március közepén történt leállásától kezdve május 2-ig összesen 124 videótartalmat osztott meg a Facebook-on és a színház saját Youtube csatornáján. Az elmúlt tíz évből összesen 22 előadást tettek közzé, ezek az anyagok 88.768 kattintást értek el, a 124 videónak összesen több mint 301 ezer megtekintése volt. A feltöltött előadások egy része még mindig megtekinthető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában