Hagyományos lakodalom és annak változásai

János Piroska

„Az esküvő az emberi élet fordulóinak ünnepköréhez tartozik. Az emberi életnek három nagy állomása van: a keresztelő, az esküvő és a temetés. Az esküvő során sok olyan szokás van, ami az elválasztó rítusokhoz kapcsolódik hozzá, hiszen ekkor megváltozik az ember státusza: lányból asszony lesz, a fiúból férj. Ezeknek az elválasztó rítusoknak a mozzanatát találjuk meg például a menyasszony-kikérőben. Nem véletlen az, hogy a mi kultúránkban a menyasszonyt kérik ki és nem a vőlegényt, ezekben a rítusokban ugyanis mindig a férfinak van aktívabb szerepe, ő az, aki elmegy a menyasszonyáért. Ez egy nagyon fontos rítus a férfi életében is, valójában ez is egy beavatási szertartás, ami arról szól, hogy a férfi megmérettetik. Hiszen a házassághoz bátorság kell. A férfi ott kezdődik, hogy tud és mer felelősséget vállalni. A kikérés a felelősségvállaláshoz tartozik hozzá a férfi részéről, ezért is olyan fontos mozzanat” – fejtette ki a hagyományos esküvő napjának talán első jellegzetes mozzanatát dr. Magyari Sára. A menyasszony részéről szintén az elválasztó rítusokhoz tartozik hozzá a leány elbúcsúztatása: el kell búcsúztatni a szüleitől, rokonaitól, lánytársaitól, attól a háztól, amelyikből elkerül. Ezekben a búcsúszövegekben rendszerint megjelenik a hála, a köszönet, hogy a szülei, a rokonai vigyáztak rá, felnevelték.

A fiatal pár és a násznép mellett az egyik jellegzetes „esküvői kellék” a menyasszonyi csokor, amelyben hagyományosan a szín volt meghatározó: a fehér a tisztaságot jelzi, néhol a szüzességgel is összekapcsolják. Az, hogy milyen virágból volt a menyasszony csokra, vidékenként változott, attól függően, hogy abban a környezetben milyen virágok nyílnak. „Igazából a polgári kultúrához tartozik hozzá, hogy a csokor rózsából, kálából, vagy más egzotikus virágból áll össze, mivel a népi kultúrában általában a mezei vagy ház körüli virágok jelentek meg, például a margaréta, ami mellé sok esetben búzaszálakat is tettek, ami a termékenységet, az élet szimbólumát hordozta magában” – jegyezte meg a néprajzkutató. A szokások átvétele, kultúrák egymásra hatása érhető tetten a menyasszonyi csokor eldobásában, amely az amerikai filmek által vált divattá pár évtizede. Térségünkben – Magyarországon, Romániában – a menyasszonyi csokrot sokáig őrizték, kiemelt helye volt a lakásban, mágikus szerepet tulajdonítottak neki – tette hozzá.

A lakodalmat ülő násznép egyik fontos tagja a vőfély, aki egyfajta ceremóniamesterként, „rendezvényszervezőként” jelenik meg a hagyományos lakodalmakon. Olyan férfi ő, aki nagyon jól ismeri a helyi szokásokat, nagyon jó szervezőképessége van és nagyon jól tud beszélni is, hiszen szószólói szerepet is betölt. A koszorúslányok régen a menyasszony barátnőiből álló hajadonok voltak, azonban ez a szokás is átalakult, valahol már nem divat, vagy lehet akár fiatal férjes asszony is. „A koszorúslányoknak mára inkább státuszjelölő szimbólumuk van: a barátnők számán keresztül meg lehet mutatni, hogy mekkora baráti körünk van, mennyire kedvelnek minket a közösségünkben” – fogalmazott Magyari Sára.

Mindezek mellett azonban jó tudni, hogy az esküvőszervezés – legyen az hagyományos vagy modern formában – sosem volt könnyű és hamar összedobható feladat. A mesékben megjelenő szófordulatot, miszerint hét hétig ülték a lakodalmat, szinte szó szerint lehet érteni, hiszen a népi kultúrában a lakodalom nem a menyasszony kikérésével kezdődött, hanem a vőfély hetekkel azelőtti hívogatásával, a csigacsináló alkalmakkal, a főzőasszonyok, sütőasszonyok szorgos munkájával – mondta el a néprajzkutató.

Borítókép: illusztráció