Kezdeményezés

2023.11.01. 16:48

Szponzortalálkozóra hívták az adományozókat Érmihályfalván

Balázs József Attila

Érmihályfalva önkormányzata kezdeményezte, a Nyíló Akác Alapítvány pedig mint társszervező csatlakozott a szombat esti szponzortalálkozó megrendezéséhez, melyre meghívást kapott mindenki, aki valamilyen formában hozzájárult az idei Nyíló Akác Napok lebonyolításához. Az Együtt a városunkért mottóval megejtett találkozón Karsai Attila megbízott polgármester ünnepi köszöntőjéből egyebek mellett kiderült, az idei Nyíló Akác Napok egyike volt a legsikeresebbeknek, a fesztivál zárónapján, vasárnap este becslések szerint 5000 ember szórakozott a város főterén. Három év kényszerszünet után folytatódott idén a fesztivál, amely a szponzorok hozzájárulásának köszönhetően színvonalasabb lett. A szombati rendezvény fő célja a köszönetnyilvánítás volt, valamint az, hogy a befolyt összegek felhasználásáról tájékoztatást kapjanak az adományozók. Karsai Attila reményét fejezte ki, az elkövetkező években is gyümölcsöző lesz az együttműködés a település gazdálkodóival és vállalkozóival a rendezvények támogatásával kapcsolatosan, mert minden sport-, kulturális vagy zenei esemény a közösségünk összetartozását hivatott szolgálni, hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint ezt a találkozót is felajánlásokból sikerült megrendezni, a vacsora alapanyagai, a felszolgálás és főzés mind szponzorálásokból jöttek létre, nem terhelték a város költségvetését. Beszéde végén felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani találkozó alkalmával szervezett árverés bevételéből az Unirea sportklubot kívánják támogatni, az elkövetkező évek árveréseinek bevételét egyesületek, szervezetek támogatására fordítják.

Nyakó József, az érmihályfalvi RMDSZ és a Nyíló Akác Alapítvány elnöke bevezetőjében megköszönte a szponzorok hozzájárulását. Mint elhangzott, idén 113 cég, gazdálkodó, vállalkozó vagy magánszemély járult hozzá a fesztivál sikeres lebonyolításához. Idén lett 30 éves a Nyíló Akác Napok és 25 éves a Nyíló Akác Alapítvány, így röviden bemutatásra került az alapítvány tevékenysége, melynek kuratóriumában az idei évtől Darabont Alíz, Boros Emőke tanárnők, valamint Boda Gergő, Kiss Csaba és ifj. Torda Imre is részt vesznek.

Mindezek után az idei kedvezményezett, az Unirea sportklub elnöke, Fele Attila köszönte meg, hogy idén ők kapják meg a licitből befolyt összeget. Röviden bemutatta a klubot, mint elhangzott, öt korosztályos csapat vesz részt a bajnokságban, 130 fiatal hat edző munkája által fejlődik. A beszédek után következett az izgalmas, jó hangulatú árverés, melyet Varga Róbert, a Zelk Zoltán Gimnázium igazgatója vezetett. Képzeletbeli kalapács alá kerültek az Érmihályfalvi Alkotótáborban készült művek, valamint sporteszközök, a bevétel 7300 lej volt. Másnap a találkozó során megmaradt élelmiszert, gyümölcsöt rászoruló családoknak osztották szét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában