Fölösleges vita a belvárosi ingatlanok „kifestéséről”

Pap István

Vigyázni kell arra, hogy egy kerekasztal-beszélgetésre szellemi és kulturális szempontból körülbelül egyforma fajsúlyú és képességű embereket hívjanak meg. Mert ha nem, akkor az történik, mint ami a nagyváradi FIX Makerspace rendezvényteremben, ahol egy asztalhoz ültették egyfelől a művészet(történet) és az épített örökség jeles nagyváradi szakembereit – konkrétan Ștefan Gaie filozófust, Fekete Tibor képzőművészt, Emődi Tamás építészt, Zuh Deodáth művészettörténészt –, másfelől pedig Roxie Neteát, akinek a nevéhez több váradi street art-projekt is fűződik. Mindeközben Adriana Lipoveanu, a váradi főépítészi hivatal igazgatóhelyettese jó politikusként megpróbált egyfajta egyensúlyteremtő pozíciót felvenni ebben a konstrukcióban. Netea és a többi meghívott egyszerűen nem ugyanazt a nyelvet beszélték, ezért a street art mibenlétéről és létjogosultságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egy kínos győzködésbe csapott át, azt próbálták megértetni Roxie Neteával – teljesen reménytelenül –, hogy miért aggályos Nagyvárad központjában dekoratív falfestéseket felvinni műemléképületekre.

Mint arról már írtunk, Netea két street art-projektje is megvalósult az utóbbi időben Nagyváradon, az egyik a Bunyitay liget mellett, a másik pedig a Körös (Vladimirescu) utcai parkolóban, és ezen felbuzdulva az ifjú hölgy már a Sebes-Körös partjának kőfalát, illetve a Kováts-házat is ki szeretné pingálni, ami miatt felbolydult a váradi közvélemény. De aztán lehiggadt, vagy legalábbis lehiggadhatott volna, főként azok után, hogy Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze nem is olyan régen nyilvánosan kijelentette, hogy a város történelmi központjában nem lesznek ilyen jellegű munkák. Ennek fényében nehéz megmagyarázni, hogy mi értelme volt a rendezvénynek, elvégre az ügynek egyszerűen nincs, pontosabban nem lenne aktualitása, ha most a felsorolt szaktekintélyek időt és energiát nem fordítottak volna arra, hogy ezzel az ötlettel foglalkozzanak, mert már pusztán a vita tényével mintegy megfontolandóvá tették Roxie Netea felvetését még akkor is, ha egyetlen jó szavuk sem volt róla.

Ahogy haladt előre a beszélgetés, mindegyre az volt a benyomásom, hogy a meghívott szakemberek mintha beleestek volna Roxie Netea csapdájába, hiszen hiába próbálták általános szinten tartani a street artról szóló beszélgetést, és hiába mondtak érdekes dolgokat ennek kialakulásáról, szerepéről, illetve e szerep változásairól az idők folyamán, a street art és a graffiti közötti különbségről stb., mert Netea gyakorlatilag az egész beszélgetést folyamatosan a saját munkáira, illetve a városközpontba álmodott terveire terelte, ezzel rákényszerítve a meghívottakat arra, hogy állást foglaljanak az ötlettel kapcsolatosan. A szakemberek végül már nem is a közönségnek, hanem neki magyarázták, hogy a street artnak inkább a jellegtelen külvárosokban van létjogosultsága, mert azoknak a tereknek nincs markáns, jellegzetes összképük és saját identitásuk, ellentétben a belvárosi övezetekkel, amelyek saját identitással és történelemmel rendelkeznek. Egyébként ezért is nem kritizálta senki a Bunyitay liget melletti alkotást, mondván, hogy az egy olyan környék, ahol kifejezetten jól jönnek az effajta beavatkozások. Továbbá hiába hangzott el érvként, hogy Nagyváradon nagyon sok pénzt fektettek bele abba, hogy felújítsák a belvárosi épületeket, ezzel kiemelve azok esztétikai értékeit és szimbolikus üzeneteit, ebből kifolyólag teljesen indokolatlan dekoratív falfestésekkel csorbítani ezeket az értékeket, illetve eltakarni ezeket az üzeneteket, mert Roxie Netea csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis a belvárosba kell a street art, mert minden fluid, a hely szelleme állandó változásban van, nem szabad lerögzülni egy adott történelmi pillanatban stb. Ráadásul minden érvet, mely nem az ő elképzelését erősítette, személyes sértésnek vette, és e sértettség őt magát késztette kínos személyeskedésre. A szekunder szégyenérzet engem akkor hatott át a legerősebben, amikor Netea megjegyezte, hogy Emődi Tamás az íróasztal mögött ülve valószínűleg nem tudja, hogy milyen nehéz dolog mínusz 2 Celsius-fokban kint a terepen dolgozni.

Abszurditások

Az olykor már kifejezetten abszurd beszélgetés során kiderült, hogy Roxie Netea és csapata mesterséges intelligenciával generálták azokat az Alfons Mucha műveit utánzó alakokat, amelyeket végül felfestettek a Körös utcai tűzfalra, ami, mint azt Emődi Tamás megjegyezte, az alkotás hitelességét kérdőjelezi meg. A vitához hozzászólt a közönség soraiból Mircea Pasca, a megyei kulturális igazgatóság munkatársa, Nagyvárad épített örökségéről szóló könyvek szerzője is, aki szintén teljesen indokolatlannak nevezte azt, hogy dekorációkkal takarják el a belvárosi épületek önmagukért beszélő esztétikai és urbanisztikai értékét, és megjegyezte, hogy ő fizetne is azért, hogy letöröljék a Körös utcai parkolóban látható falfestményt. Roxie Netea ezeket a megjegyzéseket azzal intézte el, hogy akinek nem tetszenek a munkái, azok csukják be a szemüket és menjenek el mellettük. Netea elengedte a füle mellett Ștefan Gaie érvét is, aki a beszélgetés során kifejtette, hogy a graffititől eltérően a street art-művész annak a közösségnek alkot, amelyik azon a környéken él, ezért egy ilyen alkotás sikere vagy kudarca azon áll vagy bukik, hogy az adott közösség mennyire fogadja el a nyilvános térben megjelenő munkát.