Szakmai tudással és jókedvvel a betegekért

D. Mészáros Elek

Az idei díjazottak egyike Heit Juliánna egészségügyi asszisztens, aki szülőfalujában, Bihardiószegen él, és nyugdíjasként is aktív. Mosolyát mindmáig megőrizte, vidám természetének köszönhetően sok-sok évet letagadhatna korából. 1976-ban érettségizett az egykori nagyváradi Alexandru Moghioroș, mai nevén Ady Endre Líceumban. Bár tervezte, hogy orvosi egyetemre felvételizik, de a szerelem közbeszólt, akkor már két éve barátságban volt későbbi férjével – sorolta élete szakaszat Heit Juliánna, mindenki Jucika nénije. Köztes megoldást választott: mivel szeretett volna az egészségügyben elhelyezkedni, felvételizett a „Mózesbe”. Tudni kell, hogy ide ősszel voltak a felvételik, míg az orvosira nyáron. Ezért, akik az orvosira nem jutottak be, azok többsége az egészségügyi technikumba jelentkezett. Nagy volt a túljelentkezés, 17,5-en pályáztak egy helyre. 

Sikeresen felvételizett, majd 1978-ban kiváló eredménnyel végzett, így választhatott a jobbnál jobb állások közül. A szakmában mindig elismeréssel tekintettek arra, aki a „Mózesben” végzett. Lokálpatriotizmusa felülkerekedett, Félixfürdő helyett a Diószeghez közel eső Nagykágyát választotta, ahol sérült és elhagyott gyerekekkel foglalkozott. A több, mint 13 év ottlét alatt nehéz időszakot élt meg, de a szakmai tudás és az elesettek iránti empátia odaadó munkára sarkallta. Hatvan-hetven gyermek volt akkoriban az átlagos létszám, akikről gondoskodni kellett. „Nemcsak a kezelések elvégzése, de maga az étkeztetés is nehéz volt. Aki ismeri a kommunista időket, az tudja, hogy az államapparátus teherként tekintett a fogyatékkal élőkre” – emlékezett vissza a díjazott. A forradalmi változásokat követően felszámolódott a nagykágyai intézmény, 1991 táján sikerült állást kapnia Diószegen. A háziorvosi rendszer kiépítését követően, mivel a gyermekekhez mindig is kötődött, Ratiu Marioara gyermekorvoshoz szegődött. Nyugdíjba vonulásáig, 2016-ig együtt dolgoztak. A doktornő felkérte, hogy nyugdíjasként is segítse munkáját. Nyolc év elteltével minden héten bejár egy-egy napot dolgozni, elvállalja a hétvégi munkát, szabadságukat töltő kollégáit helyettesíti. Heit Julianna a Mózes-díj mellett legnagyobb elismerésnek tartja, hogy mindmáig, ha a volt betegeivel összefut az utcán, meg-megállnak vele beszélgetni, és a rendelőben is gyakran elhangzik: „milyen jó, hogy itt van Jucika”.