Fesztivál

2024.07.06. 14:30

Javában zajlik a középkori forgatag

Fotó: Alexandru Nițescu

Pikó Stefánia

A magával ragadó hangulatú középkori fesztivál hatalmas nyüzsgéssel töltötte meg a nagyváradi várat, amely festői helyszínként szolgál ehhez a rendezvénysorozathoz. A fesztivál első napján máris sok-sok izgalmas műsorral és bemutatóval készültek a látogatóknak, többek között a középkori mesterségek rejtelmeibe pillanthattunk be. Ami pedig külön öröm lehetett a váradi magyar résztvevőknek, hogy kifejezetten sok magyar szót lehet hallani a táborban, hiszen számos hagyományőrző érkezett Magyarországról.

Fotó: Alexandru Nițescu

A várban reggeltől estig bőven van, mivel elfoglalja magát a látogató, zenészek, udvari bolondok, harcosok, mesterek, tűz zsonglőrök biztosítják az állandó szórakozást és autentikus környezetet, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy bírjuk a meleget. A nagy hőségben fontos, hogy elővigyázatosak legyünk, főleg, ha az összecsapásokra, harci bemutatókra vagyunk kíváncsiak, hiszen a vársáncban nem igazán találni árnyékos helyet. Szerencsére a programok valóban késő estig elhúzódnak, így aki nem szeretne kockáztatni, az a valamivel enyhébb időben, az esti órákban is találhat szórakoztató eseményeket. Kétségkívül érdemes ellátogatni a várba, hiszen ilyen egyedi hangulatú, látványos fesztivál nem igazán van még egy a városban.

Fotó: Alexandru Nițescu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában