Beszámoló

2024.07.15. 15:44

Ünnepelt a magyarkakucsi szórványközösség

Az elszármazottak találkozóját tartották az elmúlt vasárnap Magyarkakucson. Ünnepi istentisztelet zajlott a református templomban – Módi József egyházmegyei főjegyző, nagyvárad-újvárosi lelkész hirdette Isten megtartó igéjét –, majd a kertben műsorral folytatódott az ünnepség, amelyen a Pest vármegyei Kakucs küldöttsége is részt vett.

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepség szokás szerint hálaadó istentisztelettel kezdődött Magyarkakucs Árpád-kori, jelenleg református templomában. Isten igéjét Módi József egyházmegyei főjegyző, váradújvárosi lelkipásztor hirdette Nehémiás próféta könyve 12. fejezetéből szemelvényesen kiválasztott versek alapján. Hangsúlyozta: örvendezni akarnak az ünneplők, elsősorban Isten színe előtt, és ezt hálaadásban szeretnék kifejezni. Óriási dolog ugyanis, hogy évente egy alkalommal mindig összegyűlnek azért, hogy találkozzanak, s erőfeszítéseket tesznek ennek érdekében. Örülnek egymás viszontlátásának, társaságának, hogy aztán az elkövetkezendő hónapokban szívesen idézzék fel az emlékeket, az együtt töltött órákat, s várják a következő együttlétet. A felolvasott bibliai rész is a hálaadásról szólt, hiszen egy nagyon küzdelmes, megpróbáltatásokkal teli időszak után a választott nép vezetője, Nehémiás próféta kijelenti, hogy ideje van örvendezni, mert Isten kegyelméből a zsidók babilóniai fogsága véget ért. Már-már feladták a reményt, sokan elcsüggedtek, de amikor már senki sem számított a változásra, Isten közbeszólt. Gondoskodott arról, hogy legyenek olyanok, akik visszatérnek, és vállalják a munkát azért, hogy Jeruzsálem kőfalai ismét álljanak. A magyarkakucsiak is sokat fáradoznak azért, hogy e gyönyörű környezetben megmaradjanak az évszázadok viharában. Lelki falakat építenek, mely megtartja őket hitükben és identitásukban. Bár kevesen vannak, nem adják fel, mert tudják: ha bíznak Istenben, semmi sem lehetetlen. Érdemes a jövőt tervezniük, mert az Úr mindig gondoskodik utánpótlásról, s ha felismerjük és közösen elvégezzük a ránk bízott feladatokat, akkor áldásokat áraszt ránk, fogalmazott a Nagyváradról érkezett tiszteletes.

 

A záróének után (az orgonán Dénes Béla korábbi kakucsi lelkipásztor játszott) a templomkertben folytatódott az ünnepség. Fehérvári Zsolt házigazda lelkészként üdvözölt mindenkit, Máté evangéliuma 6. fejezetének 25. versével: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok életetekért”. Beszédében ő is azt húzta alá, hogy lenne ugyan okunk vészjósló próféciákra vagy apokaliptikus víziókra, de hitvalló keresztyénként tudjuk, hogy nem a félelem és a meghátrálás lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. A továbbiakban Barabás Imre főgondnok köszöntötte a jelenlevőket, kiemelten dr. Kendéné Toma Máriát, a Dabas melletti Kakucs leköszönő polgármesterét, Maczák Jánost, az ottani római katolikus plébánia egyháztanácsának elnökét, Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét, valamint az Érszakácsiból (Nagykárolyi Református Egyházmegye) érkezett vendégeket. „A szeretet nem felejt. Mindennél jobban bizonyítja ezt az, hogy több mint húsz esztendeje látogat el egymáshoz a két Kakucs lakosságának népes képviselete, hogy legalább erre az egy-két napra ünneplőbe öltöztessük a szívünket-lelkünket. Mélyítsük és szélesítsük a baráti kapcsolatainkat, mert mi mindnyájan egy közösséghez tartozunk” – jelentette ki Barabás Imre.

Kendéné Toma Mária felelevenítette, hogy mindig szívesen jött Magyarkakucsra, ahol nagy szeretettel fogadták. Szóba hozta, hogy mivel októbertől más polgármestere lesz a településének, nem tudni, hogyan folytatódik majd az együttműködés, illetve milyen ez irányú tervei vannak az utódjának. Mindenesetre reményét fejezte ki, illetve megígérte, hogy egyházi vonalon biztosan nem szakad meg a kapcsolat, bármi is történjék. 

Szabó Ödön arról beszélt, hogy egy kapcsolat kétirányú kell legyen, illetve mindannyiunk felelőssége, hogy   ne csak adni tudjunk, de a segítséget és a baráti közeledést is értékeljük. Ne csak önmagunkat lássuk a tükörben, hanem egymást is tudjuk megbecsülni. Megjegyezte azt is: közel 100 szavazattal járultak hozzá a magyarkakucsiak a Bihar megyei RMDSZ választási sikeréhez, és ezt sem szabad lebecsülni, hiszen szórványközösségről révén szó, erejükön felül teljesítettek. A felszólalások után koszorúkat helyeztek el a kopjafánál és a világháborús emlékműnél, majd szeretetvendégséggel ért véget a találkozó.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában