Évnyitó-istentisztelet

2024.09.09. 16:15

Isten áldásával indult az új tanév a Lorántffyban

Rendhagyó módon idén a nagyvárad-újvárosi református templomban tartotta tanévnyitó istentiszteleti alkalmát a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szeptember 9-én délelőtt.

Fotó: Alexandru Nițescu

P. Nagy Noémi

A felújítás miatt kapuit egy időre bezáró váradolaszi református templom helyett idén az újvárosiban gyűltek össze a Lorántffy gimnázium kis- és nagy diákjai, tanítók, tanárok, szülők és hozzátartozók, hogy Isten áldását kérjék a 2024/2025-ös tanévre. Az új helyszínen is maradt a régi szép hagyomány, miszerint a lelkipásztorok, az iskola vezetősége és a meghívottak után az iskola zászlóját követve az előkészítő osztályosok vonulnak be a templomba a 12-es tanulók kíséretében. Az ünneplő közösséget Szakács Zoltán iskolalelkész köszöntötte. Az igei szolgálatot Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa végezte. Prédikációjában kiemelte, hogy az iskolai év megszokott kerékvágásához hozzátartoznak az ünnepek is. A tanévnyitó is egy ilyen ünnep, viszont ez most nem egy múltbéli dologra való megemlékezés, hanem a jövőről szól, felkészít arra, ami ezután jön, az életre. Felekezeti iskoláról lévén szó, a jövőre készülve nem csak a tudományok elsajátítására van lehetőség, hanem az imádságra is. „Isten megáldja azt, amiért keményen dolgoztok, nem szabad félvállról venni a tanulást, válasszátok a keskeny utat, amely az életre viszˮ – hangzott el.

Évnyitó beszédében Módi Kinga igazgató a jelentős történelmi múlttal rendelkező intézmény megalapításának évfordulójáról emlékezett meg: „A tanévkezdés mindig mozgalmas, izgalmas, várakozással és új kihívásokkal teli időszak, és az idei annál is inkább különleges, hiszen idén ünnepli iskolánk 120 éves évfordulóját. A jubileumi év alkalmából az egész tanéven áthúzódó rendezvénysorozattal ünnepeljük iskolánk fennállását. Fontos számunkra a múlt tisztelete, a jelen értékei és a jövő reményei, a gyermekekˮ – hangsúlyozta Módi Kinga. Mint megfogalmazta, az idei tanév 600 tanulóval indult el, közülük 46-an az előkészítő osztályt kezdték el. Feléjük bátorító szavakkal fordult az igazgató. A szülőknek megköszönte, hogy gyermeküknek református magyar iskolát választottak, ami egyet jelent a keresztyén értékrend, a magyar nyelv, a kultúra és közösség fennmaradásával, valamint a gyermekek többlettudásával és jobb érvényesülésével. Végezetül a pedagógusokhoz szólt, a tanügyi változások tükrében következetességre és türelemre buzdítva őket, majd hivatalosan is megnyitotta a 2024/2025-ös tanévet.

A köszöntő beszédek rendjén Szűcs Éva tanügyi előadótanácsos kiemelte, hogy a Lorántffy középiskola mellett a másik két felekezeti gimnáziumban, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban és a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban is ezen a napon kezdődött el az új tanév. Mint elmondta, régi álma valósult meg azzal, hogy bölcsődétől egészen 12. osztályig biztosított a református magyar oktatás, és Nagyvárad után ez a másik két intézmény esetében is hamarosan megvalósul. A hagyományokhoz híven a kilencedikes diákok fogadalomtételével, majd a Himnusz eléneklésével ért véget az ünnepség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában