Beszámoló

2 órája

Folk- és Magyar Napok Margittán

Igazán sikeres és közönségvonzó volt a margittai Folkés Magyar Napok második kiadása, mely szeptember 28–29-én zajlott a margittai központi parkban és a polgármesteri hivatal előtti lezárt utcaszakaszon.

Szőke Ferenc 

Az esemény szervezői a margittai RMDSZ-szervezet, a Határtalan Érmelléki Fiatalok (HÉF) és a Horváth János Társaság voltak. Főtámogató Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által. Eredetileg szeptember közepére tervezték, de az akkori időjárás nem kedvezett a kültéri rendezvényeknek, ezért a programoknak csak egy csekély részét tudták megvalósítani, mint például a borkóstolót vagy a jótékonysági masszázst. A mostani hétvége időjárás szempontjából már kegyesebb volt a résztvevők iránt, főként szombaton, amikor valamennyi tervezett program megvalósult. A Múltidézés keretében 16 órakor Zatoschil-Ballai Zsuzsa történelemtanár és dr. Fügedy Anikó-Erzsébet tanítónő vezetésével egy kisebb csoport ellátogatott a zsidó temetőbe. Délután fél öttől a szabadtéri színpadon néptáncgála kezdődött, melyen fellépett a margittai Gyöngyvetők Néptáncscsoport, a székelyhídi Zajgó Néptánccsoport, a micskei Görböc Néptáncegyüttes, a monospetri Bábota Néptáncscsoport és az érsemjéni Ezüstperje Néptáncegyüttes. Valamennyien nagy sikert arattak. A műsorvezetés feladatát Kozák Róbert, a HÉF elnöke, Monospetri alpolgármestere vállalta magára. A margittai RMDSZ nevében Demián Zsolt megválasztott polgármester köszöntötte a fellépőket és a közönséget. A tánc után az ének vette át a főszerepet a színpadon Play Time-, Szilvási Gipsy Folk Band- és DJ Tomy Montana-koncertek követték egymást. 

 

A vasárnapi programokba már beleszólt az esős idő, ezért a délutánra tervezett gyermekfoglalkozások, a Tilu és Én gyermekkoncert és a Dancing Universe Tánccsoport fellépése elmaradt. Estére az esőfelhők eloszlottak, és a koncerteket már zavartalanul meg tudták tartani. A fellépők sorát Soltész Rezső nyitotta, ezután Demián Zsolt megválasztott polgármester köszöntötte a közönséget. „Az, hogy ennyien vagyunk itt, azt jeleni, hogy egy erős, összetartó közösség vagyunk, akik együtt dolgozunk, együtt ünnepelünk, és ha kell, együtt is búsulunk. A mai nap a jól végzett munka utáni ünneplésről szól, hiszen június 9-én jól dolgoztunk. Meg fogjuk hálálni az önök bizalmát. Viszont az a kérésünk, hogy novemberben és decemberben is jól dolgozzunk, hogy erős képviseletünk legyen Bukarestben és városunk szülötte, Cseke Attila olyan helyzetbe kerüljön, hogy segíthessen szülővárosának.” A köszöntőbeszéd után Győzike lépett színpadra, akit felesége, Bea asszony is elkísért. Hangulatos show-műsorával nagy sikert aratott. A közönség száma már ekkor meghaladta az ezer főt, mely az est folyamán tovább bővült. A Győzike-koncertet Kaly Roly és az AK26 koncertje követte, melyek inkább a fiatal korosztály tagjaival bővítették a közönség létszámát. Mindvégig lehetett tombolát vásárolni, a sorsolást két koncert között tartották, a nyereményeket helyi vállalkozások ajánlották fel. A rendezvény ideje alatt mindvégig működtek a lacikonyhák, a gyerekek pedig ugrálóvárban is szórakozhattak. Annak ellenére, hogy nem tudták a teljes programtervet megvalósítani, tartalmas, szórakoztató és közösségépítő rendezvény volt, mely egybegyűjtötte a város magyar és nem magyar lakosságát egyaránt egy közös kikapcsolódásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában