Hagyományőrzés

3 órája

Huszártalálkozót tartottak Bihardiószegen

Ünnepre hívogatták a bihardiószegi református templom harangjai a község kicsinyeit és nagyjait október 19-én.

Ghitea Angéla

E gyönyörű napsütéses szombat reggelen, a Bihardiószegi Gróf Széchenyi István Huszárszázad újra magára öltötte díszes ruházatát, így tisztelegve hőseink emléke előtt. A helyi huszárok több hagyományőrző csapatot hívtak meg településünkre: Szentegyházáról, Mezőpanitról, Szovátáról, Szilágykrasznáról, Debrecenből, Álmosdról, Szentimréről, Szentjobbról, Keserűből és Koltóról. Az ünnepség a huszárok felvonulásával kezdődött, akik a padaljai huszártábortól lovakkal és szekerekkel vonultak végig a falun a református templomig.

A hőseinkre emlékező ünnepi istentiszteleten Bara László bihardiószegi lelkész-esperes hirdette Isten igéjét. Prédikációjában elmondta, hogy „az október az emlékezés hónapja, több olyan pont van, amikor népünk megáll, fejet hajt, imádkozik, erőt merít gondolva az aradi vértanúkra, az 56-os hősökre, mi reformátusok a gályarabokra, akik hitükért szenvedtek. Ők olyan kincsek, akikre mindenkoron kell emlékezni. Az ige fő üzenete, hogy emlékezzünk Istenre, aki hatalmas erejével egész életünk folyamán hordozott bennünket. Velünk lesz, amikor térdre rogyunk, amikor a sírunkat ássák, amikor el akarnak törölni bennünket. Érzi-e a magyar népünk ezt az isteni erőt, amely ha zuhanunk alánkszáll és megtart.”

Ezt követően a bihardiószegi ifjúság műsorát hallgathattuk meg, akik gyönyörű énekeikkel és szép szavalataikkal méltóan emlékeztek hőseinkre. Az ünnepségen jelenlevő Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy együtt ünnepelhet a diószegi néptáncos gyerekekkel, fiatalokkal, hiszen az övéké a jövő. Beszédében megemlítette a Diószeg határában lévő nyúzóvölgyi ünnepséget, hiszen ugyanezen a napon rendezték meg a nyúzóvölgyi csata imitációját is Gellért Gyula nyugalmazott esperes szervezésében.

Huszárruhába beöltözve, a szentjobbi huszárcsapat tagjaként, jelen volt Szabó Ödön parlamenti képviselő is. Köszöntő beszédében felhívta a figyelmet a hőseinkre való megemlékezés fontosságára. Csontos János a debreceni Huszárszázad vezetője Kiss Pál honvédtábornokra emlékezett, aki a híres „veressipkás” 9. zászlóalj parancsnoka volt a tavaszi hadjáratban, az 1848-49-es Szabadságharcban. A honvédtábornok Bihardiószegen született, ezért az ünnepség végén, a bihardiószegi huszárszázad, Mados Attila polgármester és Szabó Ödön parlamenti képviselő, a szentimrei kuruc hagyományőrzők és Csontos János a templomkertben levő Kiss Pál honvédtábornok emléktábláját koszorúzták meg.

Az ünnepség a padaljai pincesoron folytatódott, ahol a diószegi szőlősgazdák meghívására a huszárok kíséretében a fiatalok mindenhol rövid tánccal köszöntötték a vendégfogadókat. Mindezekkel párhuzamosan nem maradhatott el a borok minősítése sem. A 23. borversenyt a Bihardiószegi Zichy Gazdakör rendezte meg. Az eredményhirdetés szintén a padaljai pincesoron történt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában