A Steinberger kápolnánál imádkoztak Nagyvárad római katolikus hívei

Ciucur Losonczi Antonius

Beszédében Blaga Antoniu nagyvárad-velencei plébániai kormányzó úgy fogalmazott: azért gyűltek egybe, mert abban reménykednek, hogy elhunyt szeretteik már jó helyen vannak, az Isten színe előtt, az örök hazában. Megjegyezte: ezekben a napokban a halottakra emlékezünk, és tulajdonképpen ez a hagyomány, melyet évről évre meg szoktunk ismételni, már az egyház kezdete óta egy gyakorlat, hiszen a keresztény közösségek mindig megemlékeztek az eltávozottaikról. Fontos volt ez az első keresztények számára, és a temetőlátogatás szép szokása először a szerzetesrendeknél alakult ki. A 10. században a Cluny-i kolostor szerzetesei november 2-án kezdtek el megemlékezni, illetve szentmisét felajánlani minden elhunytért. A 13. században aztán a Szentszék elrendelte, hogy a halottak napját mindenhol megtartsák az egyházban.

Arra is felhívta a figyelmet a tisztelendő: érdekes, hogy november 2-án van halottak napja, az emberek mégis általában mindenszentek ünnepén, vagyis elsején mennek ki a temetőkbe. Erre egyszerű a válasz: azért teszünk így, mert bízunk abban, hogy a mi szeretteink a Jóisten színe előtt állnak, tehát vannak nekünk is szentjeink odafenn. Mi, akik még küzdünk itt a Földön, a küzdő egyház tagjaiként ünnepeljük tehát azokat a szenteket, akik már eljutottak a mennyek dicsőségébe. És ünnepeljük e napon a barátságunkat is azokkal az eltávozottakkal, akik a tisztítótűzben vannak még, hiszen a Jelenések könyvében azt olvashatjuk, hogy a mennybe nem juthat be senki, aki nem tiszta, magyarázta Blaga Antoniu.   

Arra is kitért a plébániai kormányzó: a katolikus egyház tanítása szerint azok a lelkek, akik ebből a világból bűnnel távoztak, el kell hogy viseljék ennek következményeit, hiszen bár megbocsátást nyertek, mégis szükséges a jóvátétel Istennek, akit megsértettek valamilyen cselekedetükkel. A szenvedő lelkek pedig kiszabadulhatnak a mennyei szentek közbenjárására, vagy a földiek imája  által is. Az elhunytakért való imádkozás tehát a szeretet és az irgalom megnyilvánulása is. És ez jó hír számunkra, mert Isten nem hagy elkárhozni egyetlen lelket sem, aki nem a kárhozatra való. Ugyanakkor ilyenkor tudatosítanunk kell magunkban azt is, hogy egyszer számunkra is eljön a vég, és a halálra felkészültnek kell lennünk, mert sohasem tudjuk azt, hogy mikor jön el ez a bizonyos pillanat, amikor számot kell adnunk eddigi életünkről, hangsúlyozta Blaga Antoniu.