Figyelem!

2025.01.25. 11:59

Nagyváradon találtak rá a két Szilágy megyei lányra

ERDON-összeállítás/Agerpres

Frissítés

Nagyváradon, egy hotelben találtak rá a pár nappal ezelőtt eltűnt két Szilágy megyei fiatal lányra.
A két barátnő közül az egyik hétfőn hívta fel utoljára családját, hogy elmondja, szereti őket, majd ezt követően kikapcsolta telefonját – adta hírül a ProTV. 
A család próbált a lányok nyomára bukkanni, de nem találták egyikőjüket sem, ezért a hatóságokhoz fordultak. Négy nap múlva, január 24-én 17.30 óra körül a két 16 éves kiskorút egy váradi hotelben találták meg a rendőrök. A hatóságoknak sikerült azonosítani azt a személyt is, aki a lányok kérésére Nagyváradra szállította őket. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot, hogy megállapítsák, mi vezetett a fiatalkorúak távozásához.


Európai szintű rendőrségi körözés indult két 16 éves Szilágy megyei lány felkutatására, akik néhány nappal ezelőtt hazaindultak egy zsibói iskolából, ám nem érkeztek haza. A Szilágy megyei rendőrség tájékoztatása szerint az egyik lány Aranymezőről (Băbeni) a másik Nagyszegről (Noțig) származik. A rendőrséghez január 20-án érkezett bejelentés, miszerint a 16 éves Teglaș Iasmina Melisa és Mureșan Paula Mădălina hazaindult a zsibói Ion Agârbiceanu líceumból, de azóta sem érkeztek haza.
A két kiskorút a rendőrség együttműködési csatornái révén nemcsak a szomszédos megyékben, hanem Európa-szerte keresik. Teglaș Iasmina Melisa körülbelül 1,60 méter magas, robusztus testalkatú, barna szemű, szőke hajú. Mureșan Paula Mădălina szintén körülbelül 1,60 méter magas, erős testalkatú, barna szemű, gesztenyebarna hajú.
Aki bármilyen információval tudja segíteni a nyomozást, hívja az 112-es számot, vagy jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön – kérik a hatóságok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában