Sporttörténelem

1 órája

Barátky Gyula anyakönyve felülírja a hibás internetes adatbázisokat

A labdarúgás nagyváradi szerelmeseinek aligha kell bemutatnunk Barátky Gyula nevét, az egykori Szőke Csoda helye megkérdőjelezhetetlen a város valaha volt legjobb labdarúgói között.

Jósa Attila 

Barátky Gyula támadójátéka, bár archív felvételek alig maradtak fenn, élénken él az idősebb váradiak emlékezetében. Filmbe illő életútját és pályafutását korábbi klubjai, az MTK és a Bukaresti Rapid történetével foglalkozó kutatók is megpróbálták részletesen feltárni. Lukács Imre, a CAO-NAC alelnöke, aki civilben a nagyváradi sportélet múltjának elkötelezett kutatója, lapunknak elmondta, hogy a három klub – a CAO-NAC, a Rapid és az MTK – közösen tervez emléktáblát állítani Barátky váradi szülői házánál. Azonban az előzetes lelkesedés kissé megtorpant, amikor kiderült, hogy Barátky születési dátuma nem volt teljesen egyértelmű. Az internetes források – a magyarfutball.hu kivételével – 1910. május 14-ét jelölték meg, míg régebbi könyvek október 18-át említették, és sok helyen csak az évszámot közölték. „Folyamatos kapcsolatban állok a Bukaresti Rapid Arisztokrata Klubjával, amely a vasutascsapat értelmiségi szurkolóit tömöríti, és szobrot szeretnének állítani Barátkynak a bukaresti Giuleşti Stadion előtt. Beszélgetéseink során merült fel az ötlet, hogy Váradon, a Csengery (Delavrancea) utcai szülői házánál is avassunk emléktáblát. Később azonban kiderült, hogy az információink nem voltak pontosak” – nyilatkozta Lukács a Bihari Naplónak. 

A kutatás fordulatot vett, amikor a lelkes csapat a nagyváradi levéltár segítségét kérte, és bár az eredmények meglepetést okoztak, végül tisztázódtak a részletek. Az anyakönyvi kivonatból kiderült, hogy Barátky 1910. október 18-án született Nagyváradon, és a szülői ház nem a Csengery, hanem a Malom (Avântului) utca 13. szám alatt állt. „Barátky életével kapcsolatban még mindig sok a fehér folt előttünk, de a kutatómunkának hála, néhány fontos részletet sikerült tisztázni. Barátky 1934. szeptember 1-jén kötött házasságot Arety Maria Radovici-csal, akinek édesapja, Constantin Radovici, a nagyváradi Siguranţa – a későbbi Securitate – vezetője volt. Korábban azt hittük, hogy Barátkynak nem született gyermeke, de most kiderült, hogy házasságukból egy lány, Rodica született 1937. szeptember 4-én, amikor Barátky már a Rapid játékosa volt. Aretytől később elvált, majd 1938-ban feleségül vette Steiner Irinát, akiről köztudott volt, hogy nagy szenvedélye volt a szerencsejáték. Rodica sorsát sajnos azóta sem sikerült felkutatnunk, és nem tudjuk, hogy életben van-e még” – tette hozzá Lukács. Barátky Gyula pályafutása annyira gazdag és színes, hogy még egy terjedelmes könyv sem lenne elegendő a teljes életműve bemutatására. Bár e cikk sem vállalkozhat erre, egy dolgot mindenképpen ki kell emelni: a magyar és a román válogatottban is szereplő, edzőként is sikeres egykori jobbösszekötő a halálában sem talált végső nyugalmat. 
Mindössze 51 évesen, magányosan halt meg 1962. április 14-én, és Bukarestben temették el. Halála után 50 évvel, 2010 körül a Rapid szurkolói elkezdték keresni a sírját. Szerencséjükre a temető egy idős, nyugdíjas dolgozója még emlékezett a sírhelyre, amire időközben több generációt is rátemetett egy bizonyos Nistor család. Most az a kérdés, vajon Barátky hamvai még ott nyugszanak-e, mivel az Arisztokrata Klub méltó síremléket szeretne állítani a Szőke Csodának. Lukács megerősítette, hogy mindent megtesznek azért, hogy a Malom utcai szülői házra felkerüljön az emléktábla, és a CAO-NAC, az MTK, valamint a Rapid továbbra is kitart ezen terv mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában