Kosárlabda

3 órája

Fergeteges hangulatban őrizte meg veretlenségét a VSK U

Hosszú idő után tért vissza legnagyobb sikerei helyszínére, az Antonio Alexe Sportcsarnokba a Nagyváradi VSK U kosárlabdacsapata.

 J. A.

Bár a létesítmény a Konstancai VSK elleni szombat délutáni mérkőzésre nem telt meg teljesen, ismét bebizonyosodott, hogy a 45 évvel ezelőtt átadott sportcsarnok hangulatában és atmoszférájában sokkal jobban illik a kosárlabdamérkőzésekhez, mint az ultramodern Nagyvárad Aréna, ahol az elmúlt 2 évben csak a férfi Nemzeti Liga nagydöntőjének mérkőzésein volt telt ház. A litván Donatas Tarolis kezdte meg a pontgyártást, de a vendégek két hárompontossal jelezték, hogy nem véletlenül szerepelnek idén a nemzetközi porondon. Az első negyed látványos játékot és rengeteg kosarat hozott, de Petrilervicius ponterős játékának köszönhetően fokozatosan ellépett ellenfelétől a VSK U. A negyedet Richard utolsó másodperces kosara zárta (30–14). A második negyedet is egy váradi kosár nyitotta, Năstruţ hárompontosa pedig annál is inkább örömteli volt, mert a fiatal játékos kapcsán Cristian Achim korábban többször is elmondta, hogy hiába példamutató az edzésmunkája, valamiért a mérkőzéseken nem tudja megmutatni valódi képességeit.

A vendégek közül Cătălin Baciu volt a legaktívabb, a hórihorgas center, aki a tavalyi idényben még a váradiak színeiben játszott, talán a bosszúvágytól fűtve igyekezett bizonyítani, hogy a VSK U hibát követett el, amikor nem hosszabbított vele szerződést. Szünetre 48–35-ös váradi előnnyel vonultak a csapatok, így minden adott volt ahhoz, hogy megőrizze hibátlan bajnoki mérlegét a VSK U. A második félidőre sokkal elszántabban jöttek ki a vendégek, de a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták 10 pontnál jobban megközelíteni a Vörös Oroszlánokat. A záró 10 percre beállt a születésnapját a héten ünneplő Török Rolland is, a nagy előny birtokában a látványra is adtak a Vörös Oroszlánok. A 35. percben Philmore kosarával 10 ponton belülre jött a vendégcsapat, de Brown egy sarokból eleresztett triplával gyorsan lehűtötte a kedélyeket. A nyáron igazolt irányító eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a váradi csapat színeiben. A VSK U a következő időszakban két idegenbeli mérkőzésre készül: október 30-án a Spójnia Stargard, majd november 2-án a Bukaresti Rapid ellen lépnek pályára.

Jegyzőkönyv

Antonio Alexe Sportcsarnok, 1700 néző. Nagyváradi VSK U–Konstancai VSK 93–75 (30–14, 18–21, 18–18, 27–22). 

VSK U: K. Richard 15, Tarolis 12, Tr. Williams 5, Pridgett 16, Brown 13, Young 7, Török 2, Petrilevicius 13, Năstruţ 3, Nicolescu 7, Mureşan. Vezetőedző: Cristian Achim. 

Konstanca: Allen 17, M. Pratt 17, Baciu 7, Duffy 11, Andrieş 11, Gribinic, Oprean, Jeles, Stevenson, Philmore 12. Vezetőedző: Dan Fleşeriu.

Vezette: Amalia Marchiş, Narcis Dan és Ştefan Atomulese. Szövetségi megfigyelő: Kővágó Lajos.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában