Kosárlabda

16 órája

Achim bizakodva várja a Román Kupa nyolcas döntőjét

A VSK U csütörtökön, 18 órától a Temesvári SCM ellen lép pályára az Arénában a Román Kupa negyeddöntőjében.

Fotó: csmoradea.ro

Jósa Attila

A Nagyváradi VSK U 85–59-es győzelmet aratott az Argeș FC ellen a férfi kosárlabda Nemzeti Liga 2024/25-ös idényének alapszakaszában, a 20. forduló zárómérkőzésén. Az összecsapás vasárnap, február 9-én este zajlott, és ez volt az utolsó találkozó a Román Kupa nyolcas döntője előtt, amelyet a héten a Nagyvárad Arénában rendeznek.

A mérkőzést követően, valamint a Nemzeti Liga félbeszakítása kapcsán – amelyet a Román Kupa döntő tornája és a válogatott szünet idézett elő –, Cristian Achim, a Nagyváradi VSK U vezetőedzője így nyilatkozott:

Ez egy utolsó főpróba volt a kupa nyolcas döntője előtt. Nagyon örülök a győzelemnek, és annak is, hogy viszonylag jó mérkőzést játszottunk. Különösen a védekezésünk színvonalát emelném ki. Ez az eredmény segít bennünket abban, hogy megtartsuk vezető helyünket a tabellán. Reálisan nézve úgy gondolom, hogy az alapszakaszban van két mérkőzésünk, amelyet elveszíthetünk. Nagyon szeretném, ha az alapszakaszt az első helyen zárnánk, és ezért harcolni is fogunk márciusban és áprilisban.

A csapat jelenlegi állapotával kapcsolatban Achim hozzátette: „Nagyon fontos, hogy elkezdtük sorozatban nyerni a mérkőzéseket. Most már zsinórban öt győzelemnél járunk. Úgy érzem, jó úton haladunk afelé, hogy leküzdjük a betegséggel kapcsolatos nehézségeket és annak sportbeli következményeit. Azt hiszem, jelenleg ott tartunk, ahol szerettünk volna lenni. Ami a kupa négyes döntőjét illeti, ahogy már megszokhattuk, lépésről lépésre haladunk. Az első akadály a Temesvár, és most rájuk kell összpontosítanunk. Egy komoly tapasztalattal rendelkező csapatról van szó. Az biztos, hogy a körülmények jelentősen megváltoznak. A kupában a bajnoki meccsekkel ellentétben minden csapatnak kötelezően két hazai játékost kell folyamatosan pályán tartania. Ez minden csapat számára szokatlan lesz, hiszen – a kényszerhelyzetben lévő Konstancát leszámítva – egyik gárda sem játszik rendszeresen két román játékossal. Úgy gondolom, hogy a csapatunk rendelkezik a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy harcba szálljon a trófeáért, és sikeresen megbirkózzon ezzel a kihívással” – mondta a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!