Blokk cím

Asztrológia

KOS

KOS

Szerdán a Merkúr, a kommunikáció bolygója belép a jegyedbe, és segít mindent tető alá hozni, amit korábban felfüggesztettél. Összpontosítsd az energiáidat, és most ülj le megbeszélni, tárgyalni, stb, mert most könnyen célt érsz bárkinél.

BIKA

BIKA

Szerdán valamivel kapcsolatban, melybe be kellene kapcsolódnod, vagy amit el kellene végezned, valamilyen zsigerből jövő ellenállást érzel, amit nem szabad figyelmen kívül hagynod. Hallgass az ösztöneidre, hiszen az nem véletlenül olyan erős benned.

IKREK

IKREK

Szerdán olyan helyzetbe kerülhetsz, amikor könnyen pattanhat ki vita, veszekedés a munkahelyen. Nem kell azonban harcolnod azért, hogy bebizonyítsd az igazadat. Most úgy érsz célt, ha inkább csendben maradsz és hagyod, tegyen belátása szerint a másik fél.

RÁK

RÁK

Ismét bebizonyosodhat, hogy siker egyik legfontosabb kulcsa a koncentráció. Ha nem hagyod, hogy folyton kizökkentsenek a munkából, és eltereljék a figyelmedet, akkor igen rövid idő alatt tudsz még olyan feladatokat is elvégezni, melyekről aztán igazán nem gondoltad volna, hogy egy nap alatt végzel velük.

OROSZLÁN

OROSZLÁN

A tűz-elemű jegyekbe lépő bolygók nagyon kedveznek neked. A Hold a Nyilasban nagyon energikussá tesz, a Merkúr a Kosban pedig azt jelzi, hogy mostantól pár hétig jobban tudsz érvényesülni. Az időzítéssel viszont figyelned kell: ne ússz el a húsvéti előkészületekkel.

SZŰZ

SZŰZ

Sokan keresik a társaságodat és kérik ki a véleményedet szerdán, hiszen tudják, te képes vagy átérezni, és egyben tényszerűen, a racionalitás szintjén át is látni a problémájukat. Lehet, hogy ma ezt a képességedet a munkában is hasznosítod.

MÉRLEG

MÉRLEG

A szerdai nap sokkal sűrűbb lesz, mint amire eredetileg számítottál. Olyan erősek a mai energiák, ami miatt sokkal gyorsabban alakul minden, mint gondolnád. Érdemes tudatosan lassítani. Próbálj ki valamilyen relaxációs technikát!

SKORPIÓ

SKORPIÓ

Jó hatással van rád, hogy a Vénusz és a Merkúr is előre halad. Ez arra késztet, hogy előre nézz, és tervezz, újíts. Ma ráadásul a Hold is jegyet vált, a Nyilasba lép. Ettől minden esélyed megvan arra, hogy átgondold, merre akarsz haladni. Ez lelkesítően hat rád, és további erőforrást jelent.

NYILAS

NYILAS

Alig várod már, hogy vége legyen ennek a rövid munkahétnek! Jó a hangulatod, mert ma a Nyilasba lép a Hold. Egyetlen dolog zavar: valakire várnod kell, valakitől függ az, hogy te milyen tempóban haladhatsz.

BAK

BAK

Ma belép a Merkúr a Kos jelébe, ami nagy hajtóerőt jelent. Végre tervezgethetsz, mert mindent meg is tudsz valósítani. Nem baj, ha még nem konkrét az, amit szeretnél. Lassan ki fog tisztulni a kép. Mielőtt túlságosan előre szaladnál, még valamit ki kell javítanod.

VÍZÖNTŐ

VÍZÖNTŐ

Kreativitása és vállalkozó szelleme topon lesz szerdán. Ez újításra ösztönzi. Érdemes lenne rögzítenie az ötleteit, nehogy eltűnjenek. A múlt és jelen tapasztalatai egyszerre foglalkoztatják, és ebből szuper megoldások születhetnek.

HALAK

HALAK

A Merkúr ma kilép a jegyéből, és átlép a Kosba. De a Vénusz, a kis szerencse bolygója még a Halak jegyét támogatja. Jó fejlemények jönnek, de lehet akadály is. Minden türelmére szüksége lesz, hogy megértse: a másik nem szándékosan akadályozza önt.