Ország-világ

2021.09.08. 13:02

A magyar emberek szerint a gyermeknevelés kizárólag a szülők feladata és felelőssége

A nemzeti konzultáció kérdőívét kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége – emelte ki a kormányszóvivő szerdai Facebook-videójában.

Budapest, 2021. június 24. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 24-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Szentkirályi Alexandra hozzátette:

a magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza „a kiskorúakra irányuló” LMBTQ-propagandát.

A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1,4 millió embernek, aki kitöltötte a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Az eredményeket ismertetve emlékeztetett: az első kérdés arra vonatkozott, milyen legyen a járvány utáni élet. A válaszadók 96 százaléka egyetértett abban: Magyarországot meg kell erősíteni, hogy egy veszélyesebb korszakban is meg tudjon felelni az új kihívásoknak – mondta.

„Még ennél is több ember, a válaszadók 98 százaléka gondolta úgy, hogy Magyarországnak ki kell állnia az érdekei mellett, hogy nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának.

A magyar emberek világos üzenetet küldtek: nem kérnek a gyámkodásból!” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A konzultációt kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége – mondta Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, a magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza a kiskorúakra irányuló LMBTQ-propagandát.

A kormányszóvivő közölte, 99 százalékos egyetértés van abban is, hogy ne a családok, hanem a multinacionális nagyvállalatok fizessék meg a környezetromboló tevékenységük árát. Úgy fogalmazott:

„Az emberek nem kérnek a brüsszeli klímaadókból, nem szeretnék, hogy a környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit a magasabb rezsiárakon keresztül nekik kelljen megfizetniük.”

Kitért arra: a koronavírus-válság rámutatott, milyen az, amikor egy ország kiszolgáltatott. A nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka ítélte meg úgy, hogy szükség van magyar vakcinagyárra.

„A nemzeti vakcinagyár lehetővé teszi, hogy hatékonyan, nem másoknak kiszolgáltatva tudjunk védekezni a jövőben is” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány számára a nemzeti konzultáció eredménye mindig irányadó, ezért napirenden vannak ezek a kérdések, a döntésekről majd beszámolnak.

Borítókép: Szentkirályi Alexandra a kormányinfón

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában