Gyanús ügyek

2022.03.11. 14:01

Bármelyik pillanatban meggyanúsíthatják Tóth Csabát

Hivatalossá vált Tóth Csaba MSZP-s képviselő mentelmi jogának a felfüggesztése, miután az erről szóló határozat megjelent a Magyar Közlönyben. Ilyen esetekben az ügyészség a legrövidebb időn belül meg szokta gyanúsítani az érintett képviselőt. Tóthnak befolyással üzérkedés bűntettének és más bűncselekmények gyanúja miatt kell felelnie.

Hivatalossá vált Tóth Csaba MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztése, miután a mai Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló, csütörtökön elfogadott országgyűlési határozat – írja a Mediaworks Hírcentrum. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor az ügyészség gyorsan lép, vagyis rövid időn belül hivatalosan is meggyanúsíthatják Tóth Csabát. Ismert:

Polt Péter legfőbb ügyész befolyással üzérkedés bűntettének és más bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügy hátteréről elsőként a Magyar Nemzet írt, annak előzménye, hogy Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak.

 

Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási cég egyik befolyásos munkatársa a nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is. A poligráf szerint Fuzik igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt. A kifizetéseket fiktív számlák kibocsátásával fedezte a SIS Parking Kft.

Az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és a szintén meggyanúsított Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át, ezenfelül Tóth Csaba havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott.

A fiktív számlákat kibocsátó cégcsoport botrányába Baja Ferenc és Molnár Zsolt MSZP-s politikusok is belebukhatnak, ugyanis a gyanú szerint Baja 30, Molnár pedig 40 millió forintot vett át egy BKV-s közbeszerzés nyomán. Baja Ferenc Karácsony Gergely főpolgármester informatikai tanácsadójának mondta magát, és ilyen minőségben kért vesztegetési pénzt.

A négy politikus tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A közös ellenzéki listán jelenleg Horváth Csaba és Molnár Zsolt is szerepel – utóbbi befutó helyen. Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd párt társelnöke szerint eddig nem merült fel, hogy visszaléptessék a meggyanúsított politikusokat.

 

Borítóképünkön Tóth Csaba. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában