Izraeli–palesztin konfliktus

2023.10.29. 07:47

ICC főügyésze: nem szabad semmilyen módon akadályozni a segélyszállítmányokat

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az izraeli hadsereg légicsapást mér a Gázai övezet északi részére 2023. október 29-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Hannibal Hanschke

Ideiglenesen leállt a légiforgalom a mahacskalai repülőtéren palesztinpárti tüntetők akciója miatt

Ideiglenesen leállt vasárnap este a légiforgalom a mahacskalai repülőtéren palesztinpárti tüntetők akciója miatt - közölte az orosz légügyi hatóság (Roszaviacija).

A tájékoztatás szerint illetéktelenek hatoltak be a légikikötő egyik fel- és leszálló pályájára, így az érkező járatokat tartalék repülőterekre kellett irányítani. A repülőtér védelmét a demonstrációra tekintettel megerősítették, a tüntetőket időközben sikerült eltávolítani.

Vasárnap néhány százan tüntettek Dagesztán székhelyének légikikötője mellett a Gázai övezetben kibontakozott konfliktus miatt. Mahacskalába vasárnap este érkezett meg Tel-Avivból egy menetrend szerinti járat. A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítása szerint egyes tüntetők behatoltak a nemzetközi terminál területére is, ahol a járattal érkezett utasokat keresték.

Izrael az esti órákban a Dagesztánban történtekre tekintettel sürgette az orosz hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az izraeli állampolgárok és az Oroszországban élő zsidók védelme érdekében. Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint a zsidó állam moszkvai nagykövete ennek érdekében együttműködik az orosz hatóságokkal. A tárca hozzátette, hogy "Izrael állam nagyon komolyan veszi azt, ha ártani próbálnak izraeli állampolgároknak, illetve a zsidóknak bárhol".

"Izrael elvárja az orosz biztonsági erőktől, hogy megvédjék az izraeli állampolgárokat és zsidókat, és határozottan lépjenek fel a zavargókkal és a zsidók és izraeliek elleni féktelen uszítással szemben" - húzta alá az izraeli diplomáciai tárca.

Joe Biden: Izraelnek minden joga megvan arra, hogy megvédje magát, de ezt a humanitárius joggal összehangban kell megtennie

Izraelnek minden joga és kötelessége megvan arra, hogy megvédje polgárait a terrorizmustól, ugyanakkor ezt a humanitárius joggal összehangban kell megtennie, amely elsődlegesnek tekinti a civilek védelmét - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök, amikor Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel beszélt telefonon vasárnap.

Ez volt a két politikus első egyeztetése mióta Izrael bejelentette katonai műveletek kiszélesítését.

A Fehér Ház közleménye szerint szóba kerültek a Gázai övezetben fogva tartottak megtalálását célzó erőfeszítések, akik között a konfliktus kirobbanása óta eltűntként számon tartott amerikai állampolgárok is lehetnek.

Biden vasárnap Abdel Fatáh al-Szíszi egyiptomi elnökkel is beszélt telefonon, akivel a Gázai övezetbe irányuló humanitárius szállítmányok bejutásának felgyorsításáról egyeztettek. A megbeszélésen szóba kerültek a konfliktus kiszélesedésének megakadályozását célzó amerikai diplomáciai lépések is.

Mihael Hercog, Izrael amerikai nagykövete egy interjúban beszámolt arról, hogy már vasárnap több tucat kamion érkezett a Gázai övezetbe humanitárius szállítmánnyal, és a következő napokban is lehetővé teszik további segélyek bejutását Egyiptom felől. A Fox News hírtelevíziónak adott nyilatkozatban a nagykövet hangsúlyozta, hogy a Hamász ellen zajló hadművelet során Izrael a civileket kíméli. Megjegyezte, hogy a háborút rákényszerítették országára, de a Hamász további működését nem hagyhatja.

Joe Biden és Benjamin Netanyahu találkozója Tel Avivban 2023. október 18-án 
Fotó: Brendan Smialowski / Forrás: AFP

Jake Sullivan elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó a CNN hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok az izraeli kormány "legmagasabb szintjein" egyeztet a Gázai övezetben élő civilek életének védelméről. Izrael felelősséggel tartozik a gázai övezeti civilek életének védelméért - jelentette ki a tanácsadó és hangsúlyozta, hogy Washington kemény kérdéseket tesz fel Izraelnek, ideértve a humanitárius segélyezést, a terroristák és vétlen civilek közti különbségtételt, valamint katonai műveletének tervezését illetően.

Az izraeli hadműveletekhez való amerikai hozzáállás politikai vita tárgya az Egyesült Államokban, demokraták és republikánusok másként ítélik meg a helyzetet. Pramila Jayapal, a kongresszus demokrata párti képviselője vasárnap arra figyelmeztette a Biden vezette adminisztrációt, hogy az elnök reagálása Izrael háborújára a Hamász ellen akár muszlim szavazatokba is kerülhet a 2024-es elnökválasztáson. A politikus az NBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az "elnöknek ebben is bátran kell viselkednie, hogy megőrizhessük az ország egységét", és úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok lakossága másképp gondolkodik az Izrael által folytatott hadműveletekkel kapcsolatban, mint az elnök, valamint a kongresszus többsége.

A Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet miatt hétfőre az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését kezdeményezte az Egyesült Arab Emirátusok küldöttsége. A New York-i ülésen a tervek szerint a többi között meghallgatnák a világszervezet humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettesét.

ICC főügyésze: nem szabad semmilyen módon akadályozni a segélyszállítmányokat

Nem szabad semmilyen módon akadályozni a Gázai övezet civil lakosságának szánt segélyszállítmányokat - jelentette ki vasárnap Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze a rafahi határátkelőnél tett látogatása alkalmával.

Az X-en közzétett felvételen reményét fejezte ki, hogy hamarosan a palesztin térségbe, illetve Izraelbe is ellátogathat.

"Nem szabad, hogy bármi is akadályozza gyerekek, nők és férfiak - civilek - humanitárius segélyezését, ők ártatlanok" - hangsúlyozta Khan. Hozzátette, hogy a bíróságot 2002-ben létrehozó Római Statútum alapján akár büntetőjogi felelősség is felmerülhet, ha akadályozzák a segélyszállítmányok eljutását a polgári lakosokhoz.

Kairóban tartott sajtótájékoztatóján Khan elmondta: Izraelnek "észrevehető erőfeszítéseket" kell tennie, hogy biztosítsa a civillakosság élelmiszerrel és gyógyszerekkel való ellátását.

Az ICC 2021 óta folytat vizsgálatot lehetséges háborús bűncselekmények, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében a megszállt palesztin területeken.

Khan korábban arról beszélt, hogy az ICC-nek joghatósága van a Hamász terrorszervezet október 7-i összehangolt támadása nyomán az Izraelben, illetve a Gázai övezetben történt lehetséges háborús bűncselekmények, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében is.

Iráni külügyminiszter: Teherán nem kívánja a gázai konfliktus terjedését

Irán nem kívánja a gázai övezeti konfliktus terjedését - jelentette ki vasárnap Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában.

"Nem kívánjuk, hogy ez a háború továbbterjedjen" - szögezte le az iráni diplomácia vezetője.

Amirabdollahián egyben alaptalannak nevezte és visszautasította azokat az állításokat, amelyek összefüggésbe hozták Iránt a Hamász és más szélsőséges szervezetek október 7-i terrortámadásával Izrael ellen.

"Mindig is nyújtottuk politikai, sajtó- és nemzetközi támogatást Palesztinának. Ezt sosem tagadtuk" - mondta.

"Ez az igazság, de az al-Aksza Vihar fedőnevű művelettel összefüggésben nem volt kapcsolat Irán és a Hamász-művelet között, sem kormányom, sem hazám részéről" - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy teljesen visszás minden bizonyíték nélkül Iránt okolni, ha valamilyen amerikai érdekeltséget ér támadás a Közel-Keleten. Amirabdollahián arra reagált, hogy az utóbbi héten legalább 19 támadás érte a Szíria, illetve Irak területén állomásozó amerikai vezetésű koalíció erőit Teherán támogatását élvező milíciák részéről.

Mint mondta, a közel-keleti régióban az emberek dühösek, de "nem kapnak tőlünk utasításokat. Saját érdekeik szerint cselekednek. Mindemellett, ami történt, amit a Hamász tett, az teljességgel palesztin művelet volt".

Az Egyesült Államok csütörtökön az ENSZ-ben közölte, hogy nem keresi a konfliktust Iránnal, Antony Blinken amerikai külügyminiszter ugyanakkor hozzátette, Washington határozottan és gyorsan fel fog lépni, ha Teherán, vagy szövetségesei rátámadnának amerikaiakra. A Pentagon aznap ismertette, hogy az amerikai haderő csapást mért Kelet-Szíriában az iráni Forradalmi Gárda és az általa támogatott milíciák két fegyverraktárára.

Orosz szóvivő: Moszkva mindent megtesz a túszok kiszabadításáért

Oroszország mindent megtesz a Hamász palesztin radikális mozgalom által elfogott túszok szabadon bocsátásáért - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő jelentette ki vasárnap a Rosszija 1 televíziós csatornán.

"Minden megteszünk, ami szükséges, minden útvonalon. Az első természetesen a politikai munka a nemzetközi platformokon, az ENSZ-ben, hogy kilobbizzuk a legfontosabb dolgot, nevezetesen a tűzszünetet, az erőszak beszüntetését, globálisan azt - amit feszültségcsökkentésnek neveznek" - mondta Zaharova.

Korábban Daniel Hagari izraeli katonai szóvivője közölte, hogy 229 túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja, aki pénteken Hamász-küldöttséget fogadott Moszkvában, szombaton azt mondta, hogy ígéretet kapott nyolc orosz állampolgárságú fogoly szabadon bocsátására.

A hétvégén Izrael- és zsidóellenes akciókat hajtottak végre több, muszlim többségű észak-kaukázusi régióban. Szombat este a dagesztáni Haszavjurtban egy - a Kommerszant című lap szerint többszáz fős - csoport azt követelte, hogy lakoltassák ki a Flamingo Hotelből az állítólag ott élő izraelieket. A hotelben nem voltak izraeliek.

Szergej Melikov, a köztársaság vezetője vasárnapi Telegram-bejegyzése szerint az incidenst rémhírterjesztés és provokáció váltotta ki, amire "néhány forrófejű" reagált. Az RBK gazdasági lap szerint a "szálloda ostromára" szóló felhívások eredetileg az Utro Dagesztana Telegram-csatornán jelentek meg, amelyet a REN TV és az Izvesztyija forrásai az ukrán biztonsági szolgálatokkal hoztak összefüggésbe. A haszavjurti incidens nyomán hasonló töltetű megmozdulás történt Mahacskalában is.

Melikov szerint a történtek szemléletes például szolgálnak arra, hogy a közel-keleti eseményekkel összefüggésben is megpróbálják "megingatni a helyzetet" Oroszországban és óva intett a felekezetek és etnikumok közötti viszálytól.

"Az észak-kaukázusi muszlimok, ahogy azt vallásunk előírja számunkra, nem állhatnak a más népekkel és vallásokkal szembeni gyűlölet és türelmetlenség oldalára, és nem engedhetnek az erőszakra való hamis felhívásoknak" - áll a nyilatkozatban.

A Kommerszant című lap közölte, hogy Nalcsikban, Kabard- és Balkárföld fővárosában tűz ütött ki egy épülőben lévő zsidó kulturális központban. Az autógumikkal felgyújtott épületre zsidókat fenyegető üzenetet írtak. Két nappal a tűz előtt a Change.org honlapon regisztráltak egy petíciót, amely a zsidó kulturális központ építésének betiltását követelte.

A lap említést tett egy Karacsáj- és Cserkeszföldön szombaton megtartott tüntetésről is, amelynek résztvői, főleg nők, azt követelték, hogy az ott élő zsidókat lakoltassák ki a köztársaságból. A helyi közigazgatás megpróbálta elmagyarázni a résztvevőknek, hogy erre nincs jogalap. Az Észak-Kaukázusi Muszlimok Koordinációs Központja szerint az ilyen akciók és interneten megjelent uszítások "ellentmondanak az iszlám vallás szellemének és az észak-kaukázusi népek hagyományainak".

Vasárnap a központ vezetője, Kazbek Kokov felhívást tett közzé Telegram-csatornáján, amelyben azt állította, hogy külföldi szélsőséges források "nagyszabású információs támadást" indítottak az észak-kaukázusi régiók ellen. Szerinte a provokátorok "vallások és etnikumok közötti viszálykodás szításával" vezetik félre az embereket, hogy "meggondolatlan cselekedetekre vagy bűncselekményekre provokálják az embereket". A tüzet és a gyűlést nem kommentálta.

Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság vezetője szombaton a Telegram-csatornáján azt írta, hogy "az izraeli fasizmus" Palesztinával szemben talán még kegyetlenebb is, mint a hitleri fasizmus. Azt állította, hogy több ezer ember vált "népirtás" áldozatává.

Washington: Izraelnek óvnia kell a gázai civileket

Izrael felelősséggel tartozik a gázai övezeti civilek életének védelméért - jelentette ki Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap adott televíziós interjúkban.

Sullivan hangsúlyozta, hogy Washington kemény kérdéseket tesz fel Izraelnek, ideértve a humanitárius segélyezést, a terroristák és vétlen civilek közti különbségtételt, valamint katonai műveletének tervezését illetően.

Úgy gondoljuk, hogy az izraeli védelmi erőknek és az izraeli kormánynak ennek a katonai műveletnek minden órájában és minden napján minden rendelkezésre álló eszközzel azon kell lennie, hogy különbséget tegyen a legitim katonai célpontnak számító Hamász-terroristák és a civilek között, akik nem számítanak ilyennek

 - mondta a fehér házi tisztségviselő a CNN amerikai hírtelevíziónak. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok világosan kifejezte álláspontját az ügyben és Joe Biden amerikai elnök a nap folyamán Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében ismét szóvá fogja tenni ezt.

Sullivan beszélt arról is, hogy az izraeli kormányfő felelősséggel tartozik azért, hogy befolyást gyakoroljon szélsőséges izraeli telepesekre Ciszjordániában. "Teljességgel elfogadhatatlanok a szélsőséges telepesek erőszakcselekményei ártatlan civilek ellen Ciszjordániában" - tette hozzá.

Az amerikai tisztségviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy a radikális iszlamista Hamász harcosai "beágyazták magukat" a polgári lakosság és infrastruktúra közé rendkívül bonyolulttá téve mindenféle katonai műveletet ellenük.

"Ez további terhet jelent Izraelnek, ugyanakkor nem mérsékli a nemzetközi humanitárius jog szerinti felelősségét, hogy különbséget tegyen terroristák és civilek között és óvja az ártatlanok életét, akik a gázai lakosság túlnyomó többségét teszik ki" - fűzte hozzá Sullivan.

A Palesztin Vörös Félhold szerint Izrael azt kéri, hogy azonnal evakuálják az al-Kudsz kórházat

A Palesztin Vörös Félhold vasárnap közölte, hogy figyelmeztetést kapott az izraeli hatóságoktól, hogy haladéktalanul űrítsék ki a Gázai övezetben található al-Kudsz kórházat, írja a Reuters hírügynökség.

A palesztin információk arról szólnak, hogy hamarosan megtámadhatja Izrael a kórházat, hogy felszámolják a Hamász bázisát, ami a felszín alatt található. A palesztinok értesüléseit nem akarták az izraeliek kommentálni.

Az izraeli erők az X közösségi oldalra töltötték fel azt a videót, amely szerint a Hamász terrorszervezet teljesen beköltözött a föld alá. A gázai kórházak, iskolák, mecsetek és otthonok alatt a terroristák szörnyű alvilága terül el. Mint írják, a Hamász megszüntetéséhez fel kell számolniuk földalatti alagútjaikat.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Világszerte több nagyvárosban is voltak palesztinpárti megmozdulások

Iszlámábádban, Bejrútban és Athénban is több ezren vonultak vasárnap az utcákra a palesztinok melletti szolidaritási tüntetésekre a gázai övezeti harcok leállítását követelve.

"Készek vagyunk életünket áldozni az al-Aksza mecsetért" - hangoztatta az iszlámábádi megmozduláson Sziradzs ul-Hakk szenátor, a Dzsamiat-i-Iszlami párt vezetője a tömeg előtt.

Kijelentette, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász nem minősül terrorszervezetnek, s milliós tüntetésre szólított fel november 19-én szolidaritásból a gázai lakossággal.

A pakisztáni fővárosban összesereglett tömeg egyebek között az Egyesült Államok elleni jelszavakat skandált, mondván, hogy Washington barátai "árulók".

Nem sokkal korábban a Dzsamiat-i-Iszlami aktivistái a készenléti rendőrség erőivel összecsaptak, miután a hatóságok nem engedélyezték, hogy a diplomáciai negyedben tüntessenek az amerikai nagykövetség előtt.

A délnyugat-pakisztáni Kvettában a Maulana Fazl-ur-Rehman vezette Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív iszlamista párt szervezett szimpátiatüntetést a palesztinokkal.

A pakisztáni külügyminisztérium elítélte az izraeli hadsereg "aránytalan és válogatás nélküli bevetését" a gázai lakossággal szemben és haladéktalan tűzszünetet sürgetett.

A libanoni fővárosban, Bejrútban szintén ezrek tüntettek. A szervezők egyben felszólították az arab államokat, hogy vessenek véget az Izraellel való kapcsolataik normalizálását szolgáló erőfeszítéseknek, a szomszédos Szíriát pedig arra, hogy csatlakozzon a háborúhoz.

A bejrúti megmozdulást a Hamász és a libanoni Dzsamia Iszlamija nevű szunnita iszlamista csoport szervezte. A tüntetők palesztin és a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok zászlajait lengették. Az egyik transzparensen "állítsátok le a gázai népirtást" felirat volt olvasható.

"Azt mondjuk Egyiptomnak, hogy most van a legjobb lehetősége arra, hogy visszaszerezze a vezető szerepét az arab és muszlim világban, ha világos és bátor álláspontra helyezkedik" - hangoztatta Omar Hajmúr, a Dzsamia Iszlamija főtitkár-helyettese a rafahi határátkelő megnyitására sürgetve a kairói vezetést a humanitárius segélyszállítmányok Gázai övezetbe engedése végett.

A Dzsamia Iszlamija közölte, hogy fegyveres szárnya rakétákkal is lőtte Izraelt a libanoni határ mentén.

Athénban Görögország Kommunista Pártja, a hozzá közel álló PAME kommunista szakszervezet és különböző diákszervezetek szerveztek tüntetést "a gázai övezeti vérontás megállítása" érdekében. A görög főváros Eleftériasz parkjában tartott megmozduláson Görögországban élő palesztinok is jelen voltak. A tüntetők "Szabadságot Palesztinának!" és "Gyilkosok, gyilkosok" jelszavakat skandálva vonultak az amerikai és az izraeli nagykövetség épületéhez.

Ferenc pápa tűzszünetet és a túszok elengedését szorgalmazta

Ferenc pápa vasárnap tűzszünetet szorgalmazott Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között, és újfent az ez utóbbi által elhurcolt túszok elengedését sürgette.

Senki se adja fel a fegyverek elhallgattatásának lehetőségét

 - jelentette ki a katolikus egyházfő a vatikáni Szent Péter téren mondott vasárnapi áldásában.

"Tűzszünetet!" - emlékeztetett Ferenc pápa Ibrahim Faltasz atyának, a Vatikán egyik szentföldi képviselőjének nemrég tett televíziós felhívására. Majd hozzátette: "azt mondjuk +tűzszünet, tűzszünet+. Testvéreink és nővéreink álljatok meg! A háború mindig vereség, mindig".

A Gázai övezetben és Izraelben kialakult drámai helyzetre hivatkozva a pápa arról beszélt, hogy teret kell engedni a humanitárius segélyezésnek, valamint a túszok haladéktalan szabadon engedésének.

Izrael növeli a Gázába küldendő segélyek mennyiségét

Izrael az Egyesült Államok kérésére jelentősen növeli a Gázai övezetbe juttatandó segély mennyiségét - jelentette be vasárnap az izraeli hadseregnek a palesztin megszállt területeken a civil közigazgatást szolgáló egysége, a COGAT egyik vezetője.

Elad Goren elmondta, közös izraeli-amerikai-egyiptomi csoport dolgozik majd a segélyek bejutásán az Egyiptom és Izrael közötti,  Gázai övezettől 40 kilométerre délre lévő Nicana átkelőnél.

A segélyeket szállító teherautókat át fogják vizsgálni a határnál, a szállítmányok az ENSZ Gáza déli részén működő lévő szervezeteihez kerülnek - közölte.

A vízellátásra kitérve Goren elismerte, az egyelőre "a szükséges mérték alatt van", ám kiemelte: így is elegendő víz áll az emberek rendelkezésére. Aláhúzta, hogy az övezet vízszükségletének 90 százaléka palesztin területekről érkezik, csak 10 százalék Izraelből.

Az izraeli hatóságok egyúttal kiemelték, hogy a térségben nincs hiány élelmiszerből.

Mindeközben az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) azt közölte, aggodalomra ad okot, hogy az izraeli hatóságok a Gázában található al-Kudsz kórház evakuálására szólították fel a Palesztin Vörös Félholdat.

Lehetetlen evakuálni egy betegekkel tele kórházat anélkül, hogy ne sodornánk veszélybe a pácienseket

 - szögezte le az X közösségi oldalon Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A Hamász vezetője azonnali fogolycserét szorgalmaz

A Hamász kész elengedni az összes túszt, amennyiben Izrael elengedi az összes általa bebörtönzött palesztin rabot - jelentette be szombat este Jahja Szinvár, a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorcsoport vezetője.

A Hamász fegyveresei október 7-én indítottak meglepetésszerű támadást Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint 

mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

Az iszlamisták mostanáig négy túszt engedtek szabadon, két amerikai állampolgárt, valamint két idős, izraeli nőt.

Szinvár egyúttal felszólította az ügyben érintett civilszervezeteket és intézményeket, igyekezzenek összeállítani egy listát az izraeli börtönökben lévő palesztin nőkről és férfiakról.

A palesztin foglyok elengedését szombaton a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok vezetője, Abu Obejda is követelte, cserébe a túszok szabadon bocsátásáért. Elmondta, az ügyben már történt kapcsolatfelvételt az izraeli hatóságokkal, hozzátéve: "lehetőség nyílt az egyezségre, de az ellenség megakadályozta".

Familiies and friends of Israelis held hostage by Hamas terrorists in Gaza held an event at the ''Hostages Square''
Az elhurcoltak rokonai tüntetnek Tel-Avivban, szeretteik azonnali kiszabadítását követelve 2023. október 28-án
Fotó: Gili Yaari / Forrás: NurPhoto / AFP 

Szombaton több százan, az elhurcoltak rokonai tüntettek több izraeli városban, köztük Tel-Avivban, szeretteik azonnali kiszabadítását követelve.

Gázában több ezren rohamozták meg a humatiárius segélyeket tároló raktárakat

Több ezren rohamozták meg a Gázai övezetben az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) humanitárius segélyeket tároló raktárait - jelentette be a szervezet vasárnap.

A tájékoztatás szerint az emberek főleg lisztet és más alapvető élelmiszereket és tisztasági eszközöket vittek el.

Thomas White, az UNRWA gázai irodavezetője aggasztónak nevezte a jelenséget, kiemelve, hogy 

a raktárak megrohamozása arra utal, hogy a majdnem három hete szigorú blokád alatt álló övezetben kezd felbomlani a rend.

Palesztinok rohamoznak meg egy humanitárius segélyeket tároló raktárt Deir al-Balahban 2023. október 28-án
Fotó: Mohammed Abed / Forrás: AFP

Izrael azt követően rendelte el a Gázai övezet teljes blokádját, hogy a Gázát irányító Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak a zsidó állam ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

A döntés értelmében Izrael elzárta a vizet, az áramot és az élelmiszerellátást.

Az első segélykonvoj 21-én érkezett az övezetbe a rafahi átkelőn keresztül. Az ENSZ szerint napi 100 kamion kellene a 2,4 millió gázai lakos ellátásához.

Az UNRWA vasárnap reggel azt is bejelentette, hogy a Hamász és Izrael között dúló háborúban már 59 munkatársa vesztette életét.

Izrael négyszázötven célpontot támadott a Gázai övezetben

Izrael 450 gázai katonai célpontot támadott szombaton - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap.

A tájékoztatás szerint egy tiszt súlyosan megsérült a Gázai övezet északi részén, miután eltalálta egy aknavető és egy katona is megsebesült a terroristákkal folytatott tűzharcban, őket kórházba vitték. A katonai célpontok között  főhadiszállások, megfigyelőállások és páncéltörő lőállások voltak, valamint olyan terrorosztagokra is lőttek, amelyek páncéltörő fegyverek használatára készültek. Az izraeli erők további néhány kilométert nyomultak előre a Gázai övezet területén - közölték.

Daniel Hagari katonai szóvivő szombat este bejelentette, hogy vasárnap kibővítik a Gázai övezet Egyiptom és az Egyesült Államok által vezetett humanitárius segélyezését.

Hagari angol nyelvű üzenetében ismét felszólította az övezet lakóit, hogy meneküljenek délre, és azzal vádolta a Hamászt, hogy a gázai lakosokat élő pajzsként használja. 

Az izraeli haderők több mint két hétig figyelmeztették a gázaiakat, hogy maradjanak távol a Hamász állásaitól. A Gázai övezet és Gázaváros polgárainak délre kell költözniük, ahol vizet, élelmet és gyógyszert kapnak

 - ígérte Hagari az övezet déli részén kialakított biztonsági zónára utalva.

Israeli airstrikes continue on the 23rd day in Gaza
Civilek evakuálják az épületeket a gázai Rafahban 2023. október 29-én, az izraeli támadás alatt
Fotó: Abed Rahim Khatib / Forrás: Anadolu / AFP

Elon Musk milliárdos jelezte, hogy a SpaceX Starlink műholdas rendszere képes helyreállítani a kommunikációt az ENSZ és a gázai segélyszervezetek között, miután péntek este megszakadt az övezet internetes szolgáltatása.

Bár Slómo Karai izraeli hírközlési miniszter szerint ezt a Hamász terrorista tevékenységre fogja felhasználni, Musk leszögezte: eddig egyetlen kísérlet sem történt Gázából a csatlakozásra. "Mielőtt bármilyen szolgáltatást működtetnénk, biztonsági ellenőrzést végzünk az Egyesült Államok és Izraeli kormányával" - tette hozzá.

Az Al-Arabi Al-Dzsadíd című egyiptomi újság kairói kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, Egyiptom figyelmeztette az izraeli kormányt, hogy ne hajtson végre katonai műveleteket a Gázai övezet és Egyiptom határán, ha a szárazföldi hadműveletek megindításáról dönt. A lap értesülése szerint Egyiptom attól is óva intette Izraelt, hogy a palesztinok költözését szorgalmazza Gázából a Sínai-félszigetre. "Kairó diplomáciai lépéseket tehet, amelyek korlátozzák az országok közötti kapcsolatokat, ha ez folytatódik" - jelentette az újság.

Mindeközben harcokat jelentettek Ciszjordániából is, ahol az izraeli biztonsági erők lerombolták a nabluszi Aszkar menekülttáborban annak a terroristának a lakóházát, aki áprilisban meggyilkolt egy izraeli családból három nőt, egy anyát és két lányát a Jordán-völgyében.     

A ciszjordániai egészségügyi minisztérium szerint az éjszakai razziák idején izraeli katonákkal kitört tűzharcban hárman meghaltak és legalább 10-en megsebesültek.

Szíriában szombat este arról számoltak be, hogy az izraeli légierő megtámadta az iráni milíciák célpontjait Kunetrában. Libanonban az Irán által támogatott síita milícia, a Hezbollah állásait lőtték az izraeli erők a Földközi-tenger partjánál lévő Ros Hankarától a szíriai határnál fekvő Dov-hegyig, a határ teljes hosszában.

Irán: Izrael átlépte a vörös vonalat

Irán vörös vonalak átlépésével vádolja Izraelt – derül ki Ebrahim Raiszi iráni elnök sajtóirodájának az X közösségi oldalon közzétett közleményéből.

Mint írják:

A cionista rezsim bűncselekményei átlépték a vörös vonalakat, ami mindenkit cselekvésre kényszeríthet. Washington azt kéri tőlünk, hogy ne tegyünk semmit, de továbbra is széles körű támogatást nyújtanak Izraelnek.

Egy nappal korábban Raiszi az arab Al-Dzsazíra televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy Teherán nem fogja követni az Egyesült Államok figyelmeztetéseit, miszerint ne avatkozzon be a Gázai övezetben. Ugyanakkor visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Irán állna a Hamász Izrael elleni támadása mögött, írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

A Hamászt és a Hezbollahot is támogató Irán pénteken arra figyelmeztetett, hogy 

új frontok nyílhatnak meg az Egyesült Államok ellen, ha ők továbbra is egyértelműen támogatják Izraelt.

 

Az iráni hadsereg által közreadott kép rakéta-sorozatvetőkről a Naszr Abád közelében, Iszfahán tartományban tartott hadgyakorlaton 2023. október 28-án
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Iráni hadsereg

Csütörtökön Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésén New Yorkban pedig úgy fogalmazott: ha Izrael Hamásszal szembeni megtorlása nem ér véget a Gázai övezetben, úgy az Egyesült Államok nem menekül meg ettől a tűztől.

Őszintén mondom az amerikai államférfiaknak, akik jelenleg a népirtást irányítják Palesztinában, hogy nem üdvözöljük a háború kiszélesedését a régióban. Azonban ha a Gázai övezetben folytatódik a népirtás, nem menekülhetnek meg ettől a tűztől

– fogalmazott.

Palesztin források szerint lassan helyreáll a távközlési- és internetszolgáltatás Gázában

A Gázai övezet több térségében helyreállt a távközlési és internetszolgáltatás vasárnapra virradóra palesztin telekommunikációs források szerint, a hírt  az internetes forgalmat figyelő Netblocks is megerősítette

A terület péntek este kezdődött kommunikációs blokádja miatt a legfontosabb intézmények, szervezetek sem tudtak kommunikálni, 

így például a mentők sem tudtak a sebesültekről.

Szombat este a gázai egészségügyi minisztérium azt közölte, már több mint 8000 ezer halálos áldozata van az övezetet ért izraeli támadásnak. A tárca által aznap reggel bejelentett szám 7703 volt.

Ugyanekkor Mirjana Spoljaric, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke elfogadhatatlannak nevezte a térségben élő civilek megpróbáltatásait, és felszólította a nemzetközi közösséget, ne nézze tétlenül szenvedésüket. Egyúttal ismét felszólította az iszlamistákat, engedjék szabadon az elhurcolt túszokat.

Az izraeli hadsereg légicsapást mér a Gázai övezet északi részére 2023. október 28-án
Fotó: Abed Khaled / Forrás: MTI/AP

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat esti tel-avivi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a Gázában az izraeli csapatok által indított szárazföldi hadművelet a háború második szakasza. A kormányfő ígéretet tett "az ellenség elpusztítására a föld felett és a föld alatt", és ismételten felszólította a palesztin polgári lakosokat, hogy hagyják el a Gázai övezet északi részét, ahol az izraeli támadás összpontosul.

Ez történt szombaton

Előző napi tudósításunkat ITT olvashatja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában