9 órája
Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt
A Kozma utcai izraelita temetőben végső búcsút vettek Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásztól, a Nemzet Sportolójától.
Keleti Ágnes fia, Biró Rafael beszédet mond édesanyja temetésén
Forrás: MTI
Fotó: Illyés Tibor
A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal az egy héttel ezelőtt elhunyt világhírű tornásznőtől, aki ezen a napon töltötte volna be 104. életévét – adta hírül a Magyar Nemzet.
Keleti Ágnes búcsúztatásán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach is szeretett volna személyesen részt venni, de előre lekötött hivatalos utazásai miatt ezt nem tudta megtenni. A NOB magyar tagja, Fürjes Balázs tolmácsolta a NOB-elnök búcsúüzenetét.
Ágnes megtestesítette mindazt, ami igazi bajnokká tesz valakit: a kiválóság, az állhatatosság, a barátság és a szeretet olimpiai értékei szerint élte egész életét. A sportban és a sporton túl. Az olimpiai játékokkal az életet ünnepeljük – Ágnesre való közös emlékezésünkkel most ünnepeljük az ő életét, az ő sport iránti szeretetét, az ő életszeretetét. Ha így teszünk, Keleti Ágnes örökre tovább él a mi szívünkben!
– ezekkel a szavakkal búcsúzott Keleti Ágestől levelében Thomas Bach.
Nézze meg a temetésről készült képgalériát a Magyar Nemzet oldalán.
Keleti Ágnes a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt
Keleti Ágnes 1921. január 9-én született Budapesten, Klein Ágnes néven. Tizennyolc évesen mutatkozott be a válogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. A háborút Szalkszentmártonban, hamis papírokkal vészelte át.
Már az 1948. évi nyári olimpiai játékokon a válogatott csapat tagja volt, de egy szalagszakadás miatt nem vehetett részt a versenyen. 1949-ben négy aranyérmet szerzett a főiskolai világbajnokságon. 1952-ben, Helsinkiben a talaj olimpiai bajnoka lett, s egy ezüst- és két bronzérmet is nyert. 1954-ben felemáskorláton világbajnok lett. 1956-ban Melbourbe-ben három szeren (talaj, gerenda, felemáskorlát) és a kéziszercsapattal nyert olimpiát. Közvetlenül az 1956-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt.
Izraelben megteremtette a nemzeti tornasportot. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt, nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett. 1990 óta egyre több időt töltött szülőhazájában, utolsó éveiben lényegében már Magyarországon élt. 2021 januárjában róla nevezték el az UTE tornacsarnokát.
Tíz olimpiai érmével a legeredményesebb magyar sportolók rangsorában Gerevich Aladár (10 medál/7 arany) mögött a második, öt aranyérmével minden idők ötödik legeredményesebb magyar olimpikonja. Múlt hét szerdán szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel került kórházba, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Halálával Charles Coste lett a legidősebb élő olimpiai bajnok, a francia kerékpáros az 1948-as játékokon lett aranyérmes.