2024.01.16. 17:09
A PSD támogatja az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását
Illusztráció
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden bejelentette, hogy támogatja az alapélelmiszerek árréskorlátozásának legkevesebb három hónappal történő meghosszabbítását, mert a kormány intézkedése a statisztikai intézet adatai szerint elérte a célját: mérsékelte az inflációt és megóvta az alacsonyabb keresetű lakosság vásárlóerejét.
Közleményében a PSD nem zárta ki, hogy a mezőgazdasági minisztérium a kiskereskedelem szereplőinek konzultálása után bővítse a korlátozott kereskedelmi felárú alapélelmiszerek listáját.
A párt a statisztikai intézet adatai hivatkozva emlékeztetett arra, az élelmiszerek átlagos fogyasztói ára jelentősen csökkent az árréskorlátozó intézkedés elfogadása után, és 2023 augusztusában érte el a minimumot. „Annak ellenére, hogy az élelmiszerárak később ingadoztak, a múlt év végére az átlaguk nem haladta meg az intézkedés elfogadása előtti, 2023. júniusi szintet” - olvasható a közleményben.
A PSD szerint ez a megoldás nem okozott piaci zavarokat sem, és semmilyen módon nem érintette a romániai termelőket, ellentétben más uniós országokban alkalmazott áremelkedés elleni intézkedésekkel.